A számok is hazudnak

A magyar állami televízióban a történések és az adatok relevanciáját nem a hírérték határozza meg, hanem a propagandaérték – a szerkesztés vezérelve a hírműsorban a kormányzati, kormánypárti üzenetek akadálytalan hirdetése, széleskörű népszerűsítése. Így volt ez 2021. július 28-án is, ahogy a Szúrópróba sorozat aktuális elemzéséből kiderül.

Kontrolladatok híján azt nem tudjuk megítélni, hogy az állami hírműsorokban mennyire hitelesen tájékoztatnak a vírushelyzet külföldi alakulásáról, a hazai beszámolók elfogadásával kapcsolatban azonban nem árt az óvatosság. Amint korábbi tapasztalataink mutatták, a mindannyiunk közös áldozatvállalásával működő, ám csak nevében közszolgálati média, nem függetlenül a kormányzati narratívától, olykor kedvezőbbre festette a valóságot a járvány súlyosságát illetően (Szúrópróba 28.), az alkalmazhatósági kérdőjelek ellenére kétely nélkül közvetítette a kínai vakcina dicséretét (Szúrópróba 31.). A július 28-i Duna Híradóban pedig azt hirdette egy műsorelem címében, hogy „nem csökken az oltási kedv”. A hírben arról számoltak be, hogy napokon belül lehet jelentkezni a harmadik oltásra, és indul az idősek újabb oltási kampánya. A címet alátámasztó tételmondat az volt, hogy egy nap alatt majdnem 20 ezren kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, és így már több mint 5 millió 600 ezren vannak beoltva, nagy részük pedig már a második dózissal is.

A húszezres szám nem tűnik kevésnek, de persze soknak sem, ha azt vesszük, hogy a tavaszi oltási dömping során volt olyan nap, amikor közel százezer embert is beoltottak. Az előző, 35-ik Szúrópróbában a június 30-i hírműsorokat vizsgáltuk, és azokban arról adtak hírt, hogy szinte megvan az 5 és fél milliónyi beoltott, jöhetnek az enyhítés kormányrendeletben meghatározott szabályai. Most 5 millió 600 ezer beoltottról beszéltek, és a matek bizony úgy jön ki, ha egy hónap alatt csupán nem sokkal több mint 100 ezer ember vette fel újonnan az oltást. Ez határozott csökkenő tendenciát mutat, és éppen nem azt jelzi, hogy „nem csökken az oltási kedv”. Ha összevetjük a híradóban ismertetett számokat és a koronavirus.gov.hu-n szereplő adatokat, akkor az látszik, hogy június 28-án 5 600 959 fő volt az első és 5 390 593 fő a második vakcinával beoltottak száma, június 29-én pedig már 5 605 713 szám szerepelt az első, 5 406 781 a második oltást kapottak csoportjában. Ez azt jelenti, hogy valóban csaknem 20 ezer oltást vettek fel egy nap alatt, csakhogy az oltási hajlandóság alakulása szempontjából releváns első oltást felvettek száma mindössze 4754 volt. A kormányzati koronavírus oldalról az is végigszámolható, hogy ez az oltási kedv legalább már egy hónapja ilyen alacsony, naponta maximum 4-5 ezer oltatlan honfitársunk kéri az első oltást. A Portfolio például grafikonokon összegezte,hogy a magyar társadalom az elmúlt hetekben csak minimálisan lett védettebb, utoljára januárban volt ilyen alacsony az első oltások száma.

Az állami híradó annyiban igazat állított, hogy nem csökkent az oltási kedv, de nem adott hiteles tájékoztatást arról, hogy ez mit jelent az első és a második oltások tekintetében. Az oltási kedv már egy hónapja rendkívül alacsony, az első oltások száma napi 5 ezer alatt van, azonban — összemosva az első és második oltást felvettek számát – ezt úgy kommunikálta, mintha lankadatlanul tízezrek jelentkeznének naponta a vakcináért. Pedig ha így lenne, akkor Magyarország az átoltottsági rangsort illetően nem csúszott volna le az európai uniós országok utolsó harmadába, és a kormány sem indítana újabb kampányokat az idősek és az iskolások beoltása érdekében, amint arról egyébként az aznapi fél nyolcas hírműsor is hírt adott. Abban a híradóban nem is volt szó rendületlen oltási kedvről, mintha rájöttek volna az állami hírműsornál, hogy a kora esti kiadásban túltolták a propagandát, és a valótlanság szembetűnő. A kormányvezérelt híradó félrevezető tudósításával hozzájárulhatott ahhoz, hogy azokban a nézőkben, akik aznap csupán a legnézettebb, 18 órakor kezdődött állami hírműsorból tájékozódtak, hamis biztonságérzet alakuljon ki az állítólagos rendületlenül magas oltási hajlandóság hatására.

A teljes elemzés elérhető a Mérték oldalán.