“A fekete autó nem jön, de lehet máshogy is presszionálni” – Az újságírók helyzete Magyarországon

A National Endowment for Democracy támogatásával összesen négy országban, Magyarország mellett Csehországban, Romániában és Szlovákiában elemeztük a médiarendszer jellemzőit és az elmúlt három évben bekövetkezett változásokat. A teljesen jelentés a honlapunkon olvasható, ebben az írásban az újságírók helyzetét feltérképező interjúk eredményeit foglaljuk össze. 

A kutatás során összesen 10 interjút készítettünk. Az interjúalanyok az újságírói szakma különböző területeit fedik le, országos és helyi, nyomtatott, online, rádiós és televíziós médium újságírói egyaránt vannak köztük. Sajnos a kormánypárti médiumok megkeresett újságírói közül végül csak egy vállalta a beszélgetést. Az interjúk név nélkül készültek.

A megkérdezett újságírók kimondva vagy kimondatlanul egy olyan újságírói szerephez képest határozzák meg a tényleges szerepüket, amelyben az újságíró pártatlanul, a különböző érdekcsoportoktól kellő távolságtartással, a világra nyitottan mutatja be és magyarázza el a valóságot. A jelenlegi politikai környezetben azonban ennél jobban bele kell vonódniuk a politikai folyamatokba, és a független újságírásnak kell magára vállalnia a jogállami intézmények felszámolásával keletkezett űr kitöltését. 

Az újságírók úgy látják, hogy a jelenlegi politikai környezet és médiarendszer, illetve saját munkakörülményeik nem engedik, hogy megfeleljenek az elképzelt ideális újságíró-szerepnek. Önmagában a “sokkal nagyobb társadalmi szerep” is elmozdulás egy aktivista újságírói attitűd felé, de egyesek ennél is erősebb önkritikát fogalmaznak meg. Az újságírók részéről megfogalmazott legfontosabb kritika a pártosság. Ez megjelenik annak hangsúlyozásában is, hogy Magyarországon a véleményközpontú újságírás az elsődleges a tényközpontú újságírással szemben.

A nem kormánypárti újságírók részéről nagyon erős az elhatárolódás a kormánypárti médiánál dolgozóktól. A független média újságírói a kormányközeli média munkatársait jellemzően nem is fogadják be az újságíró-közösségbe.

A kormányközeli médiánál dolgozók is érzik ugyan a saját szerepük ellentmondásosságát, de ők jellemzően igyekeznek általánosítani ezeket a problémákat, kivetíteni az egész újságíró-társadalomra. Ez kiváló módja az önfelmentésnek.

A megkérdezett magyar újságírók egyöntetűen úgy ítélik meg, hogy az újságírás társadalmi presztízse nagyon alacsony. Ennek elsősorban az extrém mértékben megosztott nyilvánosság az oka. A magyar médiarendszerben az újságírók egy része ténylegesen politikai érdekeket szolgál ki. A politikusok mindent megtesznek azért, hogy az egyébként független újságírókat és médiumokat is megcímkézzék, bevonják ebbe a polarizáló logikába. Így végül az újságírók és a közönség is beszorulnak a saját “buborékaikba”. A “másik oldal” narratívája vagy be sem jut a buborékokba, vagy eleve az adott buborék értelmezéseinek megfelelően jut be oda. A válaszadó újságírók egy része erős önkritikát is megfogalmazott azzal kapcsolatban, hogy ebből a polarizáló logikából nem tud kitörni, sőt végül a munkájában még alkalmazkodik is hozzá.

Az újságírás alacsony társadalmi megbecsültségnek okai között az újságírók a közönséggel való kapcsolat meggyengülését is említik. Ez látszólag ellentmond annak, hogy a közösségi média és a kommentszekciók folyamatos kapcsolatot teremtenek a szerkesztőség és a közönség között. Ez a kapcsolat azonban elvesztette személyes jellegét, inkább felületes és arctalan. 

A pozitív sajátosságok között a több megszólaló azt említette, hogy egyáltalán még létezik minőségi újságírás, és a politikai fenyegetések nem terjednek az erőszakig. A pozitív sajátosságok közé került az elmúlt évek néhány biztató fejleménye, ide értve a közönség növekvő fizetési hajlandóságát a tájékoztató tartalmakért, valamint a szerkesztőségek közötti együttműködések bővülését. A Covid a nyilvánosság tereiben is komoly változást hozott, az új nyilvános felületek lehetőséget adtak új médiaszereplők megjelenésének.

A negatív sajátosságok alapvetően a médiarendszer átpolitizáltsága köré csoportosulnak. Ez megosztottsághoz vezet az újságíró-társadalmon belül, és ellehetetleníti a média társadalmi funkcióinak teljesítését.

Mindebből az is következik, hogy hiányzik a széleskörű szakmai szolidaritás és a közös szakmai, etikai keretek. 

A válaszadók túlnyomó többsége a legfőbb kihívásnak az információhoz jutást említette. Az állam, a közintézmények és a közszereplők elzárkózása az újságírói megkeresésektől komolyan veszélyezteti az újságíró munka minőségét.  

A média tulajdonosi szintű és az újságírói gyakorlatban is megjelenő átpolitizáltsága is visszatérő probléma a válaszokban. Ebben a környezetben a tényfeltáró munkának nincs valódi következménye, az újságírók között pedig nincs valódi szolidaritás. Mivel a jog is politikai eszköz, a jogi eljárásokkal való fenyegetés is napi probléma az újságírók számára.

Sokan említették a médiavállalatok anyagi nehézségeit, illetve az újságírók túlterheltségét, megélhetési gondjait és kiégését. A válaszok között a globális platformokkal kapcsolatos kihívások is előkerültek.

Szinte minden válaszadó említette a folyamatosan romló munkakörülményeket. A válaszok visszatérő eleme a növekvő piaci koncentráció, álláslehetőségek beszűkülése, valamint az ezekkel szorosan összefüggő politikai nyomás. Ebben a környezetben többen érzik a motivációjuk elvesztését.

Kifejezetten pozitív vélemény is megjelent, egy olyan újságírótól, aki korábban dolgozott már a közmédiában, helyi, önkormányzati médiában és országos hírportálnál. Az ő tapasztalatai a magyar kormányközeli média munkatársainak tapasztalatait tükrözik: mindenütt viszonylag jó dolgom volt: határozatlan időre szóló munkaszerződés, anyagi kondíciók sem voltak rosszak, szakmailag is megbecsültek, szabadon is tudtam dolgozni, nem kellett szakmailag vállalhatatlan kompromisszumokat kötni.

A válaszadók túlnyomó többsége lesújtó véleménnyel van a sajtószabadság helyzetéről. Még a kormánypárti szerkesztőségben dolgozó válaszadó is azt mondta, hogy “megnehezedett az információhoz való hozzáférés”, bár ő összességében nem lát érdemi változást a 2010 előtti helyzethez képest.

Ugyanazon kérdések alapján Csehországban, Romániában és Szlovákiában is készítettünk interjúkat. 

Az újságírás helyzetét megnehezítő körülmények visszatérő elemeként emíltették minden ország válaszadói a média tulajdonviszonyait, az oligarchák, azaz az erős politikai kapcsolatokkal és motivációkkal rendelkező tulajdonosok jelenlétét.

Az újságírás szabadságával és minőségével kapcsolatos fenyegetések között rendszeresen visszatérő elem a gazdasági instabilitás, az anyagi megbecsültség alacsony foka. Különösen a magyar és a román újságírók említették a közpénzből történő finanszírozás nagy szerepét és a nyilvánosságot torzító hatását.

Ugyancsak minden országban elhangzott, hogy egyre gyakoribb az újságírókkal szembeni verbális támadás, vezető politikusok részéről is. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés nehézségeit az interjúk során legnagyobb számban a román újságírók említették, de ez a probléma a magyar újságírás helyzetet is nehezíti.

A gazdasági nehézségek és a politikai nyomás pozitív változásokat is motivált. A crowdunding elterjedése, az innovatív független projektek indulása hosszú távon is segítheti e médiarendszerek demokratikus fejlődését.

Saját társadalmi megítélésüket az újságírók minden országban meglehetősen rossznak érzékelik. A médiára nehezedő általános, de eltérő mértékű politikai nyomás mellett ebben megítélésük szerint szerepe van a digitális média sajátosságainak is. Ebben a médiakörnyezetben a számos információforrás között egyre nehezebb megőrizni az újságírói hitelességet, és maguk az újságírók is kénytelenek a szakmai színvonal rovására is alkalmazkodni ehhez a környezethez. Minden országban elhangzott az az önkritika, hogy egyre több újságíró viselkedik egyre inkább aktivistaként, ami az újságírás számos funkciójának megvalósulását akadályozza. Ez a környezet számos válaszadó szerint egyfajta de-professzionalizációhoz vezet.

Az öncenzúra mindegyik országban ismert jelenség. Ha nem is a válaszadók maguk, de általuk ismert más újságírók a beszámolók szerint hallgattak el információt az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy elkerüljenek negatív következményeket.

Összességében a cseh és a szlovák újságírók a nehézségek ellenére is sokkal pozitívabbnak látják a saját helyzetüket és társadalmi szerepüket, mint a magyar és a román kollégáik. Csehországban és Szlovákiában nem érzik a válaszadók azt, hogy az újságírói munka rendszerszintű ellehetetlenítése folyna. A magyar és a román kollégák viszont alapvetően sötéten és pesszimistán látják a helyzetet.

A teljes jelentés az alábbi linken érhető el