Politikai polarizáció – mennyiben felelős a sajtó?

Tom Rosentiel amerikai újságíró, sajtókritikus, az American Press Institute ügyvezető igazgatója és a Brookings közpolitikai think tank munkatársa a választást övező kaotikus helyzetre reagálva öt pontba szedte az azzal kapcsolatos álláspontját, hogy milyen szerepet játszik a sajtó a politikai polarizáció erősödésében, és mi is a sajtó célja egy olyan világban, ahol az objektivitás és a hírek hitelessége elveszőben van. 

A közösségi médiafelületek megjelenése forradalmian alakította át az információ terjedését. Az új platformok megjelenésének köszönhetően a hírek egyre szélesebb körben váltak elérhetővé, és e platformok alapjaiban formálták át az olvasók hírfogyasztási szokásait. Azonban a hírfogyasztás egyre torzabb képet ad a valóságról, abban egyre nagyobb szerepe van az álhíreknek. Az álhírek terjedéséért gyakran az újságírókat és a közösségi médiaplatformokat vádolják, miközben azért sokkal inkább az olvasói szokások a felelősek.

Nap mint nap hírek százait, ezreit zúdítják az olvasóra, így egyre nehezebben tudják kiszűrni a számukra releváns információkat. A fogyasztók egyre zárkózottabban állnak az információkhoz, kevesebb forrásból egyre inkább olyan híreket olvasnak, melyek felkeltik figyelmüket, illetve igazolják az általuk elképzelt világképet. Ez a folyamat olyan zárt véleménybuborékokat generált, amelyeket az újságíróknak egyre nehezebb áttörniük, így ők is egyre inkább igazodtak a fogyasztói igényekhez. A folyamatnak köszönhetően az újságírás polarizálttá és „clickbait”-alapúvá (szenzációhajhásszá) vált, az objektív információterjesztés másodlagos jelentőséget kapott.

Az álhírek elleni harc és a közösségi médiából áradó információ- és dezinformáció-özön az amerikai elnökválasztás idején sem maradt el, ráadásul radikálisabb formát öltött, mint azt bárki képzelte volna. A választási időszakot jellemző folyamatos vádaskodás és álhírterjesztés, illetve a közösségi médiafelületeken történő politikai uszítás felett az újságírók elvesztették a kontrollt.

Tom Rosentiel és a Poynter Institute új projektjének fókuszában a sajtó és a politika, a kultúra és a médiaetika, az információs technológia és a hírek hitelességének fenntarthatósága áll. Mindez a demokrácia alapkérdéseihez is kapcsolódik, hiszen az újságírás, mint az eseményekről való tájékoztatás hiteles információk közlésével, a demokrácia működésének egyik lényeges feltétele. A korábban kevesek által ismert információkat a sajtó teszi egyre több ember számára elérhetővé, ezáltal pedig képes a nyilvánosság számára közös tereket és közös tényeket is létrehozni, melyek nélkül, az állampolgárok nem alkothatnának közös polgári társadalmat.  

Azonban napjainkban a hírek terjesztése egészen más arculatot öltött. Egyes „újságírók” tudatosan töltik meg ezeket a közös nyilvános tereket dezinformációval és hazugságokkal, hogy számukra kedvezően befolyásolják a civilek politikai gondolkodását. Újságíróknak nevezik magukat, de valójában politikai propagandisták, akik a közös terek helyett fragmentált hírfogyasztói csoportokat hoznak létre. Erre a politikai polarizációs folyamatra reflektálva Tom Rosentiel új írásában tette fel a kérdést: Vajon a jövőben létezhet-e még közös nyilvános tér?

  1. Spekuláció helyett tájékoztatás

Az újságírók feladata elsősorban a megtörtént eseményekről való tájékoztatás, nem pedig előrejelzések készítése. A 24 órás hírciklus, az egyre nagyobb mennyiségű híranyag iránti elvárás komoly nyomást helyez az újságírókra, így egyesek a spekuláció eszközéhez nyúlnak. A spekuláció, az előrejelzés azonban nem újságírói feladat.

  • A politikus személye vagy döntése számít?

A sajtónak arra kellene fókuszálnia, hogy a kormány hogyan hat az emberek életére, ahelyett, hogy a politikusok személyével foglalkozna. Minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy az újságírók munkájukkal a kormány tevékenységét és döntéseit ismertessék, melyek az átlagemberek mindennapjait érintik. Ugyanakkor nem dolga a sajtónak, hogy népszerűséghajhászó politikusok közösségi felületein megjelenő megosztó bejegyzéseket adjanak tovább és elemezzenek.

Az amerikai újságírás már az 1960-as évek óta „Fehér Ház központúvá” vált, melynek következtében az egyes politikusok politikai üzeneteinek közvetítése az információterjedés szerves része lett. A Fehér Ház központú washingtoni újságírást azonban egyetlen elnök sem használta ki úgy, mint Donald Trump. A leghangosabb szereplőkre fordított indokolatlan figyelem ugyanakkor a sajtót a polarizáció elősegítőjévé teszi, és nem segíti a hiteles tájékoztatást vagy a mélyebb igazságok nyilvánosságra hozatalát.

  • Bármilyen nehéz is lesz, kemény kritikával kell élni és folytatni a munkát

Néhány héttel ezelőtt az Egyesült Államok egyik legjobb szerkesztője írt egy jegyzetet, ígérve, hogy a Biden-adminisztrációt a lap ugyanúgy elszámoltatja majd, ahogy a tette Trump-adminisztrációval. Az olvasói válasz erre a kijelentésére, hogy ez „hibás egyenlőségtétel és mindkétoldalizmus”. Várhatóan az amerikai baloldal támadni is fogja ezzel a sajtót, arra hivatkozva, hogy Joe Biden vagy bármely más demokrata politikus hibája elenyésző Trump és a republikánusok bűneihez képest. A politikai jobboldal pedig természetesen azzal vádolja majd a sajtót, hogy liberális képmutatók, akik négy éven keresztül támadták Trump hivatalát.

A sajtónak bármilyen nehéz is lesz, kemény kritikával kell élnie és folytatnia kell a munkáját. A legfontosabb, hogy a tények, az igazság ismertetése legyen a fókuszban, elkerülve a címkézést és a sztereotípiákat.

  • Trump csapdát állított a sajtónak

Trump azt akarja, hogy az újságírók álljanak ki egyik vagy másik oldal mellett. Ennek egyik eszköze a kritikus sajtó megvádolása azzal, hogy az álhíreket terjeszt és az emberek ellensége. Így állíthatta Trump, hogy bármely ellene felhozott kritika az általa hozott vádakat igazolta. Egyes újságírók pedig a heves reakciókkal valóban csak azt érték el, hogy Trumpot igazolják, akár igaz, akár nem, amit állít.

Azonban más újságírók beszámolói mélyebbek és átláthatóbbak. Minden egyes eseményről több forrásból tájékozódnak, ezekkel a forrásokkal részletekbe menően foglalkoznak, és nyilvánosságra hozzák, hogy pontosan mennyi forrásból informálódnak – tudva azt, hogy a sajtót támadó adminisztráció a legapróbb hibát is kiszúrja.

A Washington Post nemrégiben megjelent cikke is ilyen átfogó beszámolót készített például a Capitolium elfoglalásával kapcsolatban. A cikkben Trump számos tanácsadójával, a Republikánusok tisztviselőivel és Trump más bizalmasaival készült interjúk alapján rekonstruálták az eseményeket. A cikk átfogó kutatása a riportkészítés mércéjévé ált.

  • Van most egy sztori, ami fontosabb, mint bármelyik másik

Sarah Alvarez, a michigani Outlier Media alapítója kidolgozott egy kritériumrendszert, ami alapján eldönthető, hogy aktuálisan mely téma a legkiemelkedőbb jelentőségű. A kritériumrendszer a következő kérdésekből áll: 1) Mi érinti a legtöbb embert? 2) Mekkora sérelem szintje? 3) Hol vannak hiányosságok abban, amit az embereknek tudniuk kell?

Alvarez kritériumai szerint ma a legfontosabb történet a koronavírus-járvány.

A koronavírus mindenkit érint. Az emberek ugyanakkor folyamatosan félretájékoztatásnak vannak kitéve a járványhelyzettel kapcsolatban. A pandémia egyszerre helyi hír, országos és nemzetközi jelentőségű. Generációnk meghatározó történetévé nőtte ki magát, és a nyilvánosságban olyan információkat is felszínre hoz, melyek korábban ismeretlenek voltak – például nagyobb betekintést nyújtott az egészségügyi rendszer vagy a politikai döntéshozatal folyamataiba.

Egy olyan hálózatos világban, mint amilyenben élünk, az újságírás különleges szolgáltatás. Olyan szolgáltatás, amely összeköti az embereket, segíti a tájékozódást és az események jobb megértését, és ezzel könnyebbé és jobbá teszi az életüket.

Az írás Tom Rosentiel A new chapter for the press: 5 ideas for moving forward after Trump (Poynter.org, 2021. január 28.) című írása alapján készült. Az összefoglaló készítette Pálvölgyi Eszter.