A szabadság nem öncél? – Az Alkotmánybíróság médiaképe

A médiatörvények alkotmányellenességét több ponton megállapító alkotmánybírósági határozat összességében nem lelkesíti a médiaszabadság védelmezőit. A csalódás oka alapvetően a határozat mögött meghúzódó vízió a médiáról, ami sokkal közelebb áll a médiatörvényeket elfogadó jogalkotó világképéhez, mint az 1990-es évek elejének Alkotmánybíróságáéhoz. Polyák Gábor írása.*

Az Alkotmánybíróságnak az új médiatörvényeket vizsgáló, 165/2011. (XII. 20.) AB számú határozata nem függetleníthető a médiatörvényekről folytatott politikai és szakmai vitáktól. Ebben a megközelítésben a határozat fontos cáfolata annak, hogy a szabályozás kifogástalan. Lényeges, sokak által kifogásolt pontokon állapított meg alkotmánysértéseket. A vitát azonban nem zárta le. A médiaszabályozással kapcsolatos számos kifogást egyáltalán nem vizsgált, de amiről nem döntött, arról nyilvánvalóan azt sem állította, hogy alkotmányos. A testület ugyanakkor a sajtótermékek médiahatósági ellenőrzésére vonatkozó, a sajtószabadságot legsúlyosabban korlátozó rendelkezésekkel kapcsolatban pedig a korlátozást igen széles körben megengedő döntést hozott.

Mivel európai szinten ismét határozott nyomás nehezedik a jogalkotóra, arról egyelőre nem érdemes gondolkodni, hogyan fog megváltozni a szabályozás a határozat eredményeként. Ebben az írásban azt vizsgáljuk, a médiára, a társadalmi nyilvánosságra vonatkozóan milyen elképzelések alapozzák meg az Alkotmánybíróság döntését.

Az egyén szabadsága és a köz java

E médiakép kiindulópontja, hogy „a véleményszabadság egyszerre szolgálja az egyéni autonómia kiteljesedését és a közösség oldaláról a demokratikus közvélemény megteremtésének, fenntartásának a lehetőségét”, a sajtószabadság pedig „eszköz”, amely „felerősíti az egyéni véleménynyilvánítás hatását, és támogatja a demokratikus közvélemény közérdekű ügyekről való tájékoztatását, a közérdekű ügyekkel kapcsolatos véleményformálást”. Ebből következően a sajtószabadság „alapvető indoka (…) az egyéni véleményalkotáshoz elengedhetetlen közlések, a közérdekű információk teljességének nyilvánosságra kerülése, a ’hivatalos helyes állásponton’ alapuló monopolisztikus ’közvélekedés’ kialakulásának elkerülése”. A határozat szerint „a társadalom mint közösség elemi érdeke, hogy a közügyekhez kapcsolódó vélemények (…) a nyilvános diskurzus részét képezzék, hiszen ez ad lehetőséget arra, hogy a társadalmi szempontból leghelyesebb, az azonosulásra alkalmas álláspont az álláspontok ’piacán’, választás eredményeként születhessen meg”.