A sajtószabadság helyzete a médiamenedzserek szerint

A Mérték Médiaelemző Műhely megbízásából és kérdőíve alapján a Publicus Intézet felméréseket készített a 2010-ben elfogadott médiatörvények hatásairól. Az első felmérésre 2012. szeptemberében, a másodikra pedig 2013. novemberében került sor.

Önmagában a két felmérés egyike sem tekinthető teljesen reprezentatívnak, és ebben szerepe van politikai elfogultságoknak, illetve a politikai nyomásoktól való félelmeknek is. Ez az interjúk elutasításának indoklásaiból derült ki (pl. „erről mi nem nyilatkozhatunk”, „elnézést, de ilyesmiben nem szeretnénk részt venni” stb.) A legtöbben persze nem indokolták az elutasítást. A két felmérés eredményeinek összevetésével azonban meglehetősen pontos képet tudunk rajzolni a médiamenedzserek véleményklímájáról, illetve annak jelentősebb változásairól.

A médiamenedzserek egyre inkább a kormány – média viszonyt tekintik a sajtószabadság igazán fontos feltételének, amihez képest minden más másodlagos vagy harmadlagos. Azaz, egyre inkább kormány vs. sajtó meccsnek tekintik a sajtószabadság kérdését.

Az idén számottevően több médiamenedzser tulajdonított csekély jelentőséget a sajtószabadságban az önszabályozásnak, mint tavaly.

Valójában három szempont alakítja a médiamenedzserek válaszait, amikor a sajtószabadság feltételeiről gondolkoznak: 1. a szakmai függetlenségnek, 2. a tulajdonosi befolyástól való függetlenségnek, és 3. a politikai függetlenségnek tulajdonított jelentőség.

A médiamenedzserek a politikai függetlenségnek tulajdonítják a legnagyobb jelentőséget a sajtószabadságban. A mutató főátlaga +62 pontnak adódott. A szakmai függetlenség skála átlaga +42 pont, míg a tulajdonosi befolyás skála átlaga csak +26 pont.

Ez utóbbi főszempont megítélése azonban erősebben osztja meg a válaszadókat, mint a másik két főszemponté, és ennél a mutatónál erősen szignifikáns a Budapest – vidék különbség. A vidéki válaszadók gyakorlatilag egyformán nagy jelentőséget tulajdonítnak a sajtószabadságban a tulajdonosi befolyásnak és a szakmai függetlenségnek. A nagyobb, tipikusan országos terjesztésű médiumok világában dolgozó menedzserek viszont általában nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a tulajdonosi befolyásnak.

Azt bátran állíthatjuk, hogy a médiamenedzserek véleménye szerint 2012 és 2013 között nem romlott a sajtószabadság helyzete. A 2012-es válaszok átlaga: 5,45 pontnak adódott a 10 fokú skálán, míg a 2013-as átlag 6,22 pont. A 0,8 pontos javulás azonban nem szignifikáns változás, csak jelzésértékű.

Akik az átlagosnál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a szakmai függetlenségnek a sajtószabadságban, hajlamosabbak elégedetlenebbek lenni a sajtószabadság helyzetével, mint azok, akik nem tulajdonítanak nagy jelentőséget ennek a főszempontnak.

Aki viszont az átlagosnál kritikusabbnak érzi a sajtószabadság szempontjából a tulajdonosok szerepét, általában hajlik elégedettnek lenni a sajtószabadság helyzetével.

A politikai függetlenség szerepének megítélése viszont nem korrelál a sajtószabadság helyzetének megítélésével. Ez azt jelzi, hogy a médiamenedzserek körében nem egyszerűen csak politikai töltésű érzések miatt van kiemelten nagy szerepe a sajtószabadságban a politikai függetlenségnek.

A sajtószabadság helyzetével való elégedettség szignifikánsan negatívan korrelál azzal, hogy a hirdetési felület vásárlásokban ne érvényesüljenek politikai szempontok. Továbbá azzal is, hogy: „a kormány nem akar beleszólni abba, hogy mi jelenik meg a médiumokban”, és azzal is, hogy: „az állami reklámpénzek és támogatások elosztása a médiapiacon átlátható”. Ez azt jelenti, hogy azok a válaszadók, akik észlelték vagy feltételezik az állításokban megfogalmazott jelenségeket érthetően elégedetlenebbek a sajtószabadság helyzetével, mint azok, akik nem feltételeznek ilyesmit.

A médiahatóság működésének kiszámíthatóságáról az új médiatörvények kontextusában egyértelműen negatív volt a médiamenedzserek véleménye, míg a tavalyi helyzethez való viszonyításnál egyértelműen pozitív a mérleg. Ez vagy azt jelentheti, hogy a mindennapos működésben jobb a helyzet, mint ahogyan tartottak tőle a média munkatársai, vagy azt, hogy hozzáidomultak a megváltozott helyzethez a médiamenedzserek.

A médiavállalkozások és a politikai pártok összefonódásának, illetve a médiavállalkozások működési feltételeinek és az újságírói munka megbecsültségének megítélésénél viszont a többség a tavalyi helyzethez viszonyítva rosszabbnak érzi a helyzetet.

A válaszokra hat egy általános elfogadás-elutasítás attitűd is: egyes médiamenedzserek minden szempontnál romlás érzékeltek, míg mások minden szempontnál javulást.

A sajtószabadság helyzetének általános megítélése döntően azon múlik, hogy mit gondol a válaszadó a sokszínűségről, az újságírói munka megbecsültségéről, a közszolgálati műsorok minőségéről, illetve a média és a politika összefonódásáról. A médiavállalkozások működési feltételeinek megítélése nem igazán okoz általános elégedetlenséget, noha a saját médiavállalkozásuk működtetésért felelős menedzserek voltak a válaszadók.

A 2012-ben megkérdezett médiamenedzserek 60 százalék azt mondta, munkahelyének pénzügyi háttere függ a mindenkori politikától. 2013-ban 41 százalékra csökkent ez az arány. A különbség nagy, de matematikai-statisztikai értelemben nem szignifikáns, csak jelzés szintű. Az eltérés hátterében az állhat, hogy a nyomás eszközei kifinomultak, így már nem érintik közvetlenül a médiavállalkozások pénzügyi hátterét és/vagy magasabb lett a médiamenedzserek ingerküszöbe, mint 2012-ben volt.

2012-ben a médiamenedzserek 37 százaléka vélte úgy, hogy a magyarországi médiára akkora a politikai nyomásgyakorlás, hogy az már korlátozza a sajtószabadságot. A 2013-ban megkérdezettek körében viszont „csak” 26 százalék ez az arány.

A médiára gyakorolt gazdasági nyomás esetében 2012-ben 40% vélte úgy, hogy ez már veszélyezteti a sajtószabadságot, 2013-ban viszont 24 százalékra csökkent ez az arány.

A véleményklíma változását jelzi az is, hogy hét nyomásgyakorlási eszköz közül négynél szignifikánsan csökkentek az ezek szerepét mérő pontszámok. Valószínűleg ez is azzal magyarázható, hogy a hatalom konszolidálódott és a közvetlen nyomásgyakorlásnál finomabb eszközökkel él vagy már nem is él a nyomásgyakorlás eszközeivel. Másfelől viszont az is okozhatja a vélemények javulását, hogy a médiamenedzserek ma már észre se vesznek olyan dolgokat, amiket 2012-ben még nyomásgyakorlásnak éreztek.

Az újságírással is foglalkozó válaszadók kisebbnek érzik a politikai nyomásgyakorlást, mint a tisztán menedzsment feladatokat ellátó válaszadók. Ez is azt jelzi, hogy a politika nem közvetlenül az újságírókra próbál nyomást gyakorolni, hanem inkább kifinomultabb közvetett eszközökkel él. Persze azt sem zárhatjuk ki, hogy az újságíró munkája során jobban tudja kezelni a nyomásgyakorlást, míg a menedzsereknek ez esetleg komolyabb gondot okoz.

A felmérés eredményei egyértelművé teszik, hogy a politikai nyomásgyakorlás leggyakrabban az állami hirdetési döntésekben, illetve a politikusok személyes fellépésében valósul meg.

A menedzserek 27 százaléka igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy: „Ön személyesen tapasztalt-e munkája során gazdasági nyomásgyakorlást az elmúlt egy évben?” A politikai és a gazdasági nyomásgyakorlásra vonatkozó kérdést egyszerre nézve azt találtuk, hogy a médiamenedzserek fele nem észlelt se ilyen se olyan nyomásgyakorlást, 35 százalékuk azonban találkozott vagy ilyen, vagy olyan nyomásgyakorlással, 15 százalékuk pedig politikai és gazdasági nyomásgyakorlást is átélt az elmúlt egy év során.

A nyomásgyakorlási kísérletek azonban egyáltalán nem eredménytelenek. A 2013-ban megkérdezett médiamenedzserek 36 százaléka tud arról, hogy annál a médiumnál, ahol dolgozik, van olyan újságíró, aki elhallgatott/elferdített valamely politikai/gazdasági tényt annak érdekében, hogy elkerüljön valamilyen hátrányos következményt.

2012-ben a válaszadók 54 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy: „Tudomása szerint a közvetlen kollégái tapasztaltak-e politikai vagy gazdasági érdekű nyomásgyakorlást az elmúlt egy évben?” 2013-ban ez az arány 39 százalékra csökkent. A különbség nem szignifikáns, de azért jelzésértékű. Különösen a budapesti válaszadók körében jelentős a csökkenés.

Az igazán meglepő eredmény viszont az, hogy a sajtószabadság helyzetének megítélését nem befolyásolja az, hogy valaki tud arról, hogy valamelyik kollégája elhallgatott vagy elferdített valamilyen tényt, mert el akart kerülni valamilyen hátrányos következményt. Ez ugyanis azt jelzi, hogy az ilyen esetekről való tudás sok médiamenedzsernél nem kongatja meg a vészharangot.

2013-ban amikor még viszonylag friss volt az új médiaszabályozás, a menedzserek egy jelentős része lényegesen érzékenyebb volt, mint 2013-ban. Mostanában a sajtó belső közvéleménye már nincs kihegyezve a médiaszabályozás hatásaira. A szerkesztőségek a napi rutin szerint teszik a dolgukat, és valamennyire már megszokták az „új rendszert”.

A médiamenedzserek 97 százaléka azonban úgy véli: a magyar médiában nem jelenik meg minden téma, jelenség a valódi súlyához mérten, és e tekintetben egyáltalán nem történt elmozdulás 2012. és 2013. között. A két felmérés közti különbségek azt jelzik, hogy csökkent a forrongás a médiavilágban. Ugyanakkor az, hogy a menedzserek elsöprő többsége szerint nem minden téma a súlyának megfelelő mértékben jelenik meg, azt jelzi: nincs minden rendben a sajtószabadsággal.

A médiamenedzserek nagy többsége helyesnek tartja, ha az újságírók védik a forrásaikat, és egyáltalán nem tartja helyesnek, ha egy újságíró értékes információkért cserében pr szempontokat érvényesít egy cikkben. Abban a kérdésben viszont megoszlanak a vélemények, hogy be kell-e számolni a saját tulajdonos korrupciós ügyiről.

publicus_mediamenedzserek2014-03-14