Médiatörvény – Egy évvel később

Pontosan egy évvel ezelőtt fogadta el a magyar Országgyűlés az óriási vitákat és nemzetközi botrányt kiváltó médiatörvényt. A jogszabály elfogadásakor, majd azt követően a hazai és a külföldi közjogi, szakmai és civil  szervezetek, így az Európai Parlament, az EBESZ sajtószabadság biztosa, az ENSZ illetékes hivatalnoka, újságíró szervezetek, jogvédők, a nemzetközi és a hazai sajtó figyelmeztettek arra, hogy a törvény súlyos veszélyt jelent a sajtószabadságra és a magyarországi nyilvánosságra. Egy évvel a törvény elfogadása után a félelmek közül több is beigazolódott, és ez még akkor is így van, ha a médiaszabadságot nem kizárólag a példátlanul széles jogkörrel felruházott médiahatóság fenyegeti. Médiapolitikai szempontból legalább ilyen súlyú döntések születnek a médiapiaci viszonyok újraszervezése érdekében, ami a nyilvánosság torzulását hosszú távon is megalapozza. Mára az is világossá vált, hogy a médiaszabályozás átalakítása első lépése volt a jogállami intézmények lerombolásának.

Szerkesztőségi munka

Fenyegetettség: A számos ponton alkotmányellenes jogszabály léte, a szabadságkorlátozó, az egyes médiumok sajátosságait figyelmen kívül hagyó tartalmi követelmények törvényi erőre emelése Damoklész kardjaként lebeg minden tulajdonos, szerkesztő és újságíró feje felett. Ez akkor is fenyegetést jelent a sajtószabadságra, ha a hatóság – a tavaly év végi botrány és az azóta is tartó hazai és külföldi nyomás hatására – nem alkalmazza, vagy nem meri alkalmazni a nemzetközi összehasonlításban is példátlan hatalmát biztosító rendelkezések egy részét. Csak annak örülhetünk, és ezt a törvény pártolói fel is emlegetik sokszor, hogy a média egy részében jelenleg nem érezhető a törvény bénító ereje, ez azonban a törvény ellenében történik, ezért nem említhető a jogszabály erényeként, éppen ellenkezőleg, csupán azt bizonyítja, hogy a magyar sajtó egészét még nem törték meg. Ma kizárólag egyes újságírók és szerkesztőségek bátorsága és a jogalkalmazók gyávasága miatt őrizhette meg a sajtó egy része törékeny autonómiáját. Amint a törvényben elvileg garantált forrásvédelmi szabályok ürességét, visszavonhatóságát és kontraproduktivitását is az újságírói bátorság fedte fel. (Bodoky-Átlátszó-ügy)

Bizonytalanság és öncenzúra: A törvény bizonytalanságot keltett a szerkesztőségi munkában, főleg a korábban ilyen törvényi követelményeknek alá nem vetett internetes médiában és írott sajtóban. A gumiparagrafusok, a homályos törvényi megfogalmazások miatt az újságírók, a szerkesztők és az őket segítő jogászok sem tudják pontosan, mit jelent a jogi értelemben vett „jó újságírás”, hogyan kell dolgozniuk, ha a törvény előírásait be akarják tartani. A bizonytalanság nagyobb óvatosságot hozott a mindennapi szerkesztésben, az óvatosság és a félelem, a túlzott óvatosság és az öncenzúra között nehéz pontos határvonalat húzni. Több szerkesztőségben érezhető tendencia a provokatívabb tartalmak, vélemények, képek és vizuális tartalmak “kiszervezése” a blogok szürke zónájába. Az öncenzúra ráadásul annál erősebb, minél bizonytalanabb egy-egy szerkesztőség pénzügyi háttere, piaci helyzete, és – a médiapiaci finanszírozás rendezetlensége miatt – minél inkább összefonódott a szerkesztőség a párt- és politikafinanszírozással, minél kevésbé szakmai, minél inkább oligarchikus, a közhatalom kegyeit kereső és hirdetési potenciáljára üzletileg rászoruló tulajdonosok kezében vannak.

Egypárti közszolgálat: A közszolgálati média szabályozása és felügyeleti rendszere a rendszerváltás után továbbra is lehetővé tette a politika erőteljes beavatkozását a szerkesztőségi munkába, ez alól csak szórványosan (pl. egy-egy szerkesztőség, egy-egy autonóm személyiség jelentett kivételt). Az új médiatörvények azonban a többpárti – és legalább ebben a torz értelemben plurális – uralmat egypártivá alakították át, mostanra a kormányzó párt teljes és korlátlan befolyását garantálják. Az intézmények összevonása, a tartalomgyártás központosítása ennek intézményi feltételeit, a jobboldali médiából érkező bizonytalan szakmai hátterű, de a kormánypárthoz hű vezetők kinevezése a hátterét teremtette meg, a több hullámban lebonyolított  elbocsátások célja pedig a feltétlen lojalitás légkörének kialakítása volt. A közszolgálati média ma már a kormányzati propaganda érdekében működik, amely célhoz a nyílt cenzúrán (Daniel Cohn-Bendit-ügy, Lomnici-ügy,), öncenzúrán és a szakmaiság, a függetlenség maradványainak intézményes és tudatos leépítésén keresztül vezetett az út.

A közszolgálati média intézményi kontroll nélkül: A törvényben széleskörűen rögzített közszolgálati célok megvalósulásának intézményi kontrollja nem tisztázott. A közszolgálati célokat érintő súlyos sérelem esetén ugyan a Kuratórium a Médiatanácshoz fordulhat, és menesztheti a vezérigazgatókat is, de más eszköze lényegében nincs  a céloknak nem megfelelő működés esetén.  Emellett a Médiatanács feladatköreit rögzítő szabályok sem igazítanak el egyértelműen abban a tekintetben, mikor, milyen esetekben avatkozik be a Médiatanács. A közszolgálati médiumok jelenlegi működése nem pusztán médiajogi alapon kifogásolható. Az intézményi és finanszírozási struktúra vélhetően sérti az uniós versenyjogi szabályokat is, nem felel meg a közszolgálati médiumok állami támogatására rögzített uniós elveknek.  Az Európai Bizottság 2009-ben kiadott közleménye egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, hogy a közszolgálati médiumok állami finanszírozása abban az esetben nem sérti a versenyjogi szabályokat, ha a közszolgálati feladat kellően meghatározott, ha a feladatokhoz hozzárendelt forrás nem eltúlzott, és ha a tartalmat érintő minőségi követelmények és költségek ellenőrzését független szervezet végzi.  A szabályozás ezzel szemben nem rendezi a közszolgálati megbízás tartalmát, nem derül ki, hogy mire mennyit fordít az MTVA, (az a pénzalap, amelyhez a korábbi közszolgálati médiumok vagyona került, és amelynek feladata a közszolgálati médiaszolgáltatások működésének finanszírozása), nem rendezett az MTVA és a közszolgálati médiumok viszonya, hiányoznak a vagyongazdálkodás, finanszírozás átláthatóságának garanciái.

A médiahatóság működése

A transzparencia hiánya:  A sokszínűséget szolgáló és kiszámítható döntések nem születhetnek egypárti, kívülről teljesen átláthatatlan és ellenőrizhetetlen médiahatósági működés eredményeként. A döntéseit kizárólag egyhangúlag meghozó, tevékenységét legfeljebb formális jegyzőkönyvekben dokumentáló Médiatanács működéséből a médiatörvény hatályba lépése után hónapokig alig valamit lehetett látni. Az új médiahatóság lényegében csak sajtóközlemények formájában jelent meg a nyilvánosságban, a döntések zöme nem volt hozzáférhető a honlapon. A közigazgatási határozatok (elsősorban a médiatartalmat felülvizsgáló határozatok) nagy része ma már elérhető, de a nem hatósági jogkörben születő döntésekről a megszületésükön kívül kevés érdemi részlet derül ki. Nem átlátható többek között a Médiatanács közszolgálati vagyongazdálkodással kapcsolatos tevékenysége, vagy a médiumok szerződésmódosításaival kapcsolatos történések és a tartalomtámogatáshoz kapcsolódó ellenőrzési tevékenység sem. Az előkészítetlen szervezeti integráció is nehezíti az átlátható működést. A  hatóság sajtóosztálya teljesítményének köszönhetően ugyan jelennek meg információk az NMHH működésének felületi szintjéről, azonban az érdemi, szakmai tevékenységről nehezen és esetlegesen található információ és számos érdemi, a tartalomkínálatot közvetlenül érintő döntésről egyáltalán nem értesül a közvélemény.

A médiapiac

A piaci viszonyok tartós átalakítása: A magyar médiapiacot az elmúlt egy évben a szabályozási környezet bizonytalansága jellemezte. A törvény és a hatóság úgy avatkozik be piaci folyamatokba, hogy nem derül ki a beavatkozás pontos célja és indokoltsága (pl. fúziós ügyben hozott szakhatósági állásfoglalás, közönségarány mérés módszertanának kidolgozása, kiemelt jelentőséggel bíró események listája). Meglepő, hogy a jelenleg túlszabályozott médiában éppen azokon a területeken hiányzik a médiapolitikai szerepvállalás, ahol igazán szükség lenne rá: a földfelszíni televíziós műsorszórás digitális átállása már több törvénymódosítást is megélt az elmúlt évben, de még mindig nincs átállási menetrend, nem készültek el, de legalábbis nyilvánosan nem hozzáférhetők azok a kutatások, amelyek megalapozhatnák az átállási stratégia kialakítását. Egyelőre kérdés, hogy mi lesz a két országos kereskedelmi televízió hatósági szerződésének lejárta (2012 július) után, de a rádiós piacon is okozott bizonytalanságot az elmúlt évben, hogy sok helyi rádió nem hosszabb távra érvényes hatósági szerződéssel, hanem mindössze 60 napra szóló ideiglenes engedélyekkel működött. A médiapiaci folyamatok elemzésekor természetesen nem kerülhetők meg a szabályozáson túlmutató jelenségek sem. Jól látható egyes üzleti körök területszerzése a médiában, ráadásul ezeknek a teljes egészében felszámolt kereszttulajdonlási korlátok sem szabnak határt, hiszen ilyen korlátot a médiatörvény nem tartalmaz. A Magyar Távirati Iroda április óta ingyenesen kínálja szolgáltatását, ellehetetlenítve ezzel korábbi versenytársát, a Független Hírügynökséget. Az elmúlt egy év alapján nem állítható, hogy a médiapiacon nőtt volna a kínálat sokszínűsége, legalábbis nem a hagyományos médiaágazatokban (lappiac, rádió, tévé).

Esetleges és önkényes piacszabályozás: Sokszínűség helyett uniformizálást, elégtelen szakmai munkát mutat a Médiatanács pályáztatási gyakorlata. A pályáztatást értékelhető médiapolitikai megfontolások nem támasztják alá. A Médiatanács által közzétett nem budapesti pályázati felhívások mindegyike egységes szempontrendszert követ, ugyanúgy, ahogy az egy időben közzétett budapesti felhívások. Ez olyan helyi rádiós médiapiacok kialakításához vezet, amelyekről szinte teljes egészében hiányoznak a helyi demokráciát szolgáló közéleti tartalmak. A pályázók műsorterveinek szubjektív értékelése a pályázatok elbírálásában nagy súllyal jelenik meg, ami különösen kockázatos az egypárti médiahatóság esetében. A médiaszolgáltatási jogosultság pályáztatás nélküli megszerzésére vonatkozó rendelkezés eddigi gyakorlata is arra mutat rá, hogy a törvény számos eleme felhasználható egyes kedvezményezett médiaszolgáltatók helyzetbe hozására. A médiapiaci viszonyokat szintén jelentősen befolyásolja a nyomtatott sajtó piacába való beavatkozás: az Axel-Springer/Ringier fúzió médiahatósági megakadályozása egy visszaható hatályú rendelkezés alkalmazásával nem is önmagában az eredmény miatt, hanem a döntést megalapozó szakmai munka igénytelensége miatt aggasztó. A kiszámíthatatlan, a külföldi hatóság által kipróbált módszertanokat figyelmen kívül hagyó beavatkozás hosszú távon is bizonytalanságban tartja a piaci szereplőket.

Jobboldali médiabirodalom-építés a pályáztatás eszközével: A sokszínűség egyik legfontosabb garanciája a tisztességes piacra lépési lehetőség. A Médiatanács eddigi pályáztatási gyakorlata azt mutatja, hogy azokban a pályázati eljárásokban, amelyekben ajánlattevőként megjelenik valamely jobboldali kötődésű szolgáltató, e pályázó kerül ki nyertesként. Ez nemcsak a jobboldali médiabirodalom építésének fontos eszköze, hanem a helyi nyilvánosság manipulálásáé is. A helyi médiapiacok többségén az egyetlen közéleti rádió a közszolgálati Kossuth Rádió, így e piacokon az egyes pályázati eljárások eredménye érdemben befolyásolni képes a vélemények sokszínűségét.

Budapest, 2011. december 20.