A közérdekű adatigénylés elszabotálásának aktuális módjai

Az állampolgároknak joga van a közérdekű adatok megismeréséhez, méghozzá az Alaptörvény VI. cikke által garantáltan. Persze jellemzően nem egy átlagpolgár szokott közérdekű adatot igényelni, hanem például az újságírók. Ezért alapvető jelentőségű kérdés, hogy a közérdekű adatok milyen köre, milyen nehézségekkel, milyen költségek árán, és hogy mennyi időn belül ismerhetők meg. Ebben a cikkben néhány olyan módszert mutatunk be, amelyeket a közérdekű adatok eltitkolására használnak a közhatalmi szervek, illetve azok a cégek, amelyek közpénzből működnek.  

Első ránézésre minden a legnagyobb rendben van 

A törvényi szabályozás első ránézésre egészen jónak tűnik. Közérdekű adat minden olyan információ, ami közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében van, és tevékenységére vonatkozik vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, és nem személyes adat. Röviden: amit egy hivatalos szerv kezel, az közérdekű adatként megismerhető, kivéve, ha meghatározott személyre vonatkozik. Azonban ennél tágabb a kör, ugyanis létezik a közérdekből nyilvános adat fogalma is. Ez alapján megismerhető a közfeladatot ellátó személyek közfeladat ellátásával összefüggő adata. Ezért tudható meg például, hogy egy hatósági döntést ki hozott meg. Sőt, a közpénzekkel kapcsolatos minden információ megismerhető fő szabály szerint. Így lehet megtudni, hogy melyik országgyűlési képviselő melyik rokona milyen állami támogatást kapott vagy milyen szerződést kötött közpénz terhére.  

Ha ilyen jó a helyzet, akkor miért állítjuk mégis, hogy az átláthatóság kapcsán romlik a helyzet? Azért, mert az ördög itt is a részletekben bújik meg, és sajnos sok részlet lerontja ezt az első látásra rózsás képet. 

A költségtérítés 

Az egyik leggyakoribb módja a közérdekű adatok eltitkolásának – legalábbis időlegesen, ami egy-két évet könnyen jelenthet – az, ha a közérdekű adatok igényléséért pénzt kér az, aki kezeli azokat (őket hívjuk adatgazdának).  

2015 októberétől a közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos munka költségét felszámíthatják, ha az adatok kiadása az alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Hogy ez mit jelent, azt senki nem tudja, így az érintett szervnek elég annyit „bemondani”, hogy aránytalan munkateher lenne a kért adat kiadása, ezért pénzt kér értük. Mondjuk 11 milliót. Vagy kétmilliót.  Vagy 70 milliót.  A példák sora hosszan folytatható.  

És hogyan derül ki, hogy jogos-e a követelés? Hogy valóban aránytalan-e a munkateher, és ha igen, akkor mennyi tényleges munka kell a kiadáshoz? Bingó: pert kell indítani. Ami természetesen pénzbe kerül, mert ügyvéd kell hozzá, és időbe, mert egy per nem két hét alatt fut le – ennyi lenne egyébként fő szabály szerint adatok kiadására. Hanem egy, vagy esetleg két évig, ha Kúriáig megy az ügy.  

Mi történik, ha kiderül, hogy nulla forint volt a megalapozott költségigény? Semmi, a pervesztes fél kifizeti a perköltséget, és jó esetben kiadja a kért adatokat – immár akkor, amikor valószínűleg azok érdektelenek, mert háromszáz újabb botrány szele elfújta az adatok jelentőségét. A per illetékmentes, így pusztán az ellenérdekű fél ügyvédi munkadíja lesz a valódi költsége az egy-két évig tartó titkolózásnak. 

A döntéselőkészítés és a nem létező minősítés 

De van más módszer is, amivel ilyen olcsón lehet időt nyerni. Azt is mondhatja az adatgazda, hogy a kért adatok döntéselőkészítő adatok. Ez volt például az egyik hivatkozási alapja az MVM-nek a CÖF 500 milliós forintos támogatása kapcsán indult perben. 2015 októbere óta azt mondhatja az adatgazda, hogy egy olyan eljárásban születendő döntés előkészítő iratáról van szó, amellyel kapcsolatban döntéshozatali eljárás még meg sem indult. Az alkotmánybírósági és a rendesbírósági gyakorlat ezen kérdés kapcsán kifejezetten jó – ahogy a költségtérítésnél is, azonban éveket ezzel a hivatkozással is lehet nyerni.  

Aztán van az a módszer is, hogy azt mondja az adatgazda, hogy a kért adatok államtitoknak minősülnek, mai nevükön minősített adatok. Majd a perben kiderül, ilyenről szó nincs, erre is volt példa.  

Az üzleti titok 

És mint a viccben, itt nem ért véget a felsorolás: „Van másik!” Mármint másik szokásos érv. Az, hogy a kért adat üzleti titok. Bár a törvény egyértelműen fogalmaz: közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatással kapcsolatos adat, ez nem akadályozza meg az adatgazdákat, hogy erre hivatkozva időt nyerjenek. Adott esetben akár négy évet is.  

És mi van, ha nyerünk? 

A sort még tudnám folytatni, de nézzük inkább meg, hogy mi van, ha megnyerjük a pert. Megtörténhet, hogy nem hajták végre önként az ítéletet. Ekkor tehetünk feljelentést, indíthatunk végrehajtást, bízva abban, hogy megvannak az adatok. De az is megtörténhet, hogy még sincsenek meg – amint történt az a TAO pénzek kapcsán a Pénzügyminisztérium esetében.  

Mi a tanulság?  

Azt, hogy mire költik a közpénzt, hogy milyen döntéseket hoztak meg az állami szerveknél, kik voltak a döntéshozók, milyen tartalommal szerződtek közpénzből és milyen indokolás alapján, mindenkinek joga van tudni egy demokráciában. Egyszerűen azért, mert az említett esetekben a nép nevében gyakorolt közhatalmi döntésekről van szó, és demokráciában alapelv az ellenőrzött hatalomgyakorlás, ami információk nélkül lehetetlen. A felsorolt példák arra utalnak, hogy bőven van eszköz az adatgazdák kezében, ha időt akarnak húzni, vagy csak egyszerűen meg akarják nehezíteni az érdeklődő újságírók vagy egyszerű polgárok dolgát.  

Így ha a választások előtt egy botránnyal kapcsolatban akar egy újságíró adatot kérni, mire megkapja őket és cikket írhatna belőlük, lehet, hogy már a következő választási kampányhoz közeledünk. De hogy a választások lementek, azt túlzás nélkül biztosra lehet venni.