A hírműsorok vezető témája már egy éve a járványhelyzet alakulása. Így volt ez a január 27-én is, a 18 órakor a Duna és az M1 csatornán is sugárzott hírműsor első negyedében hazai és külföldi vírus-információkat láthattuk, a fél nyolcas nagyhíradónak pedig csaknem a felében (a sporthírek nélkül számított 50 perces műsoridőből 20 percen át) kapcsolódtak a híradások a pandémiához. A két műsor közötti időtartambeli eltérés tartalmi különbséget is jelentett. A hat órakor kezdődött híradás fókuszában sokkal inkább a védekezés állt. A lényeg itt annak bemutatása volt, hogy újabb mérföldkövet jelent a hazai járvány elleni küzdelemben, hogy egy új amerikai gyógyszer, a bamlanivimab megérkezett – Európában elsőként – Magyarországra, és új vakcinaszállítmányoknak köszönhetően folytatódik az oltás az idősotthonokban. A már szokásos részletességgel számoltak be hűtőkamionokban tárolt gyógyszer útjáról Németországból a Dél-pesti Centrumkórházig, Müller Cecília országos tisztifőorvos pedig az újabb vakcinabeszerzések eredményeképpen intenzívebbé váló oltásokról beszélt. A helyszíni felvételek és az interjúk azt tudatták a nézőkkel, hogy jó úton haladunk a járvány elleni védekezésben. A rövidebb hírműsor csak egy szűk percben tájékoztatott arról, hogy kevesebb az AstraZeneca oltóanyag érkezik a vártnál, a fél nyolcas híradóban 6 perces összeállításban elemezték az elhibázott uniós vakcina-beszerzést. A vitás ügyet feldolgozó összeállításban – az állami híradóban szokatlan módon – mindkét fél álláspontját bemutatták, az AstraZenecát szerződésszegéssel vádoló Európai Bizottság és a késedelem miatt az Uniót okoló gyógyszercég véleményét is megismerhették a nézők.
Ezen az összeállításon, a nemzetközi vírushíradón, valamint a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott magyarországi és külföldi megemlékezésekről szóló tudósításokon kívül más kiegyensúlyozottan tájékoztató műsorelemet nem fedeztünk fel a híradókban.
A hírműsorok két fő célja a kormányzati jóhírek minél egyszerűbb, közérthetőbb tálalása és az ellenzék lejáratása volt. E kettős cél elérése érdekében féligazságokkal, csúsztatásokkal, álhírekkel és hazugságokkal töltötték ki a tájékoztatásban a kiegyensúlyozottság hiánya okozta űrt.
A teljes elemzés elérhető: Szúrópróba 30.