Most Clooney a Soros

Vajon miért jelenik meg több közszolgálati híradóban George Clooney? Az Oscar-díjas színész nem legújabb alakítása vagy humanitárius jócselekedetei miatt került az M1 figyelmének középpontjába, hanem mert a GQ-ban megjelent interjújában kritizálta a magyar miniszterelnököt. A kormánypropagandának meg mindenről ugyanaz jut az eszébe: Soros. Kovács Ildikó írása.

Viszonylag hamar, már 2020. november 22-én, megjelent az első hír Orbán Viktort támadja George Clooney címmel. A felkonferálás szövege szerint „Orbán Viktort támadta egy interjúban George Clooney. A liberális hollywoodi színész új filmjéről nyilatkozott egy amerikai magazinnak, amikor a gyűlöletről a magyar miniszterelnök és a brazil elnök jutott eszébe. George Clooney közismerten jó barátja a Soros családnak, a közösségi médiában még közös képe is van Soros György fiával. Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője azt mondta: a hazánk elleni támadások hátterében továbbra is Soros György egyik állandó törekvése áll, vagyis, hogy Magyarországra ráerőltessék az illegális bevándorlókat.” A színész új, posztapokaliptikus témájú filmjéhez merített ihletet a világban megjelenő gyűlöletből, ehhez sorolt példákat, többek között Orbánt Magyarországon. A hír az Origó cikkével folytatódik, ahol egy közös fényképet mutatnak be Soros fiáról és Clooneyról, azzal a felütéssel, hogy a színész jóban van a Soros-családdal. Alex Sorosról megtudhattuk, hogy édesapja ideológiai örököseként rendszeresen elkíséri apját akkor is, amikor a spekuláns pénzügyi befektetőkkel tárgyal. Utána Alex Soros közösségi média oldaláról idéztek, ahol megosztotta apja írását arról, hogy Európának fel kell lépnie Magyarország és Lengyelország ellen. Végül eljutott a szerkesztő oda, hogy a Magyarország elleni támadások hátterében Soros György egyik állandó törekvése áll, hogy Magyarországra ráerőltessék az illegális bevándorlókat. Farkas Örs szerint Soros György minden lehetőséget felhasznál, hogy a magyar kormányt támadhassa. A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújából bevágott részletben már nem szerepelt George Clooney, csak Brüsszel és a migránsok és a Soros-féle mesterterv.

Két nappal később november 24-én a 12,30-kor kezdődő Híradóban jött a következő említés,  Sorost méltatja George Clooney címmel. Összefoglalójuk szerint „Közleményben ismerte el George Clooney, hogy Soros Györggyel és fiával, Alex Sorossal is találkozott korábban. A hollywoodi színész azután magyarázkodott, hogy egy interjúban a világban uralkodó gyűlölet és harag példájaként a brazil elnököt és a magyar miniszterelnököt hozta fel példaként. Mostani közleménye azonban hazánkkal kapcsolatban számos pontatlanságot tartalmaz. George Clooney szerint például Magyarország a nyolcvanas években a Szovjetunió része volt.” A színész szavait idézték, miszerint Soros-család elsöprő jótéteményt hoztak a világnak, amikor jogsegélyt finanszírozott a szegényeknek és a menedékkérőknek, mondta hétfőn a színész Sorosról. Említik, hogy a Telexen megjelent közleményt Clooney képviselője adta ki, akit a Telex egyik olvasója keresett meg állításuk szerint. A Híradóban „állítólagos közleménynek” titulálják az írást, melyben a színész azt állítja, hogy a spekuláns (tényleg spekulánsnak hívja Sorost a méltatásában?) fiával készült fotóval ki is merült a kommunikációja a családdal. Említésre került a vasárnapi Origón megjelent cikk, majd Menczer Tamás Magyarország Nemzetközi Megjelenéséért Felelős Államtitkárának nyilatkozata következett, miszerint „Soros György és Magyarország között a bevándorlás kapcsán évek óta vita áll fent, ezért Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amivel a magyar kormányt támadhatja” – hangzott el. Újabb állítás következett arról, hogy a bírálat mögött Soros egyik állandó törekvése áll, hogy Magyarországra rákényszerítsék az illegális bevándorlók befogadását. Majd szintén az Origót idézve megjelent Alex Soros és Clooney közös fotója, mely a davosi Világgazdasági Fórumon készült. Utána az eredeti GQ interjú következett, melyben a színész megemlíti Orbánt. Utána ismét a Telex közleményt idézték, miszerint „szégyelném magam, ha nem szólalnék fel nyilvánosan az efféle tekintélyelvűség ellen”. Majd következtek a pontatlanságok: ide sorolták, hogy Clooney a mostani migrációs válságot 1956-hoz hasonlította, amikor szerinte a világot elárasztották a szovjeturalom elől szökő menekültek. A következő „hiba”, hogy a nyolcvanas években, amikor a színész először itt járt Magyarországon, akkor szerinte Magyarország a Szovjetunió része volt. Újra idézik a Telexet, melyben azt írták, hogy Clooney Magyarországgal kapcsolatos ismeretei némileg elnagyoltak. A Hírtévéből bejátszott híradórészletből megtudhattuk Menczer államtitkártól, hogy „George Clooney egy jó színész, ezért tiszteletet érdemel, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy ért a világpolitikához is”. A következtetésnél pedig ismét eljutottak oda, hogy valószínűtlen, hogy George Clooney az állításait saját ismeretei alapján fogalmazza meg, „Neki vannak súgói. Milyen súgói vannak? Ilyen súgói.” Ezután egy államtitkári meghívás érkezett a színészhez a feleségével együtt egy közös kávéfogyasztásra, amikor is megláthatná, hogy Magyarország milyen jó hely. A következő zárómondatban két legyet ütött egy csapásra a szerkesztő, mert már nem csak hogy megint visszakanyarodtak Soroshoz, mivel idézték George Clooney-t, hogy elismerte, hogy találkozott vele, hanem sikerült behozni a migráció témáját is, mert állítása szerint egy ENSZ értekezleten beszélgetett Sorossal, melyet a menekültválság témájában rendeztek.

November 24-én a 21,00 órakor kezdődő M1-es Híradóban ismét leadtak egy összefoglalót „Magyarázkodik George Clooney” címmel. Az előző állítások itt is megjelennek ugyanebben a sorrendben, de a 12,30-kor bemutatott hírhez képest újravágták ezt az anyagot. Főleg az az érdekes, hogy a Telex weboldal nevét már csak az elején említettek egyszer. Ekkor már arra hivatkoznak, hogy ők is megkeresték a színész képviselőjét, aki a Híradónak is elküldte a közleményét. A közlemény angol változatát megmutatták a nézőknek is, de sajnálatos módon az utolsó mondatait nem említették, melyben Clooney azt írta, hogy „a 2000-es évek elején ismét ellátogatottam Budapestre, és a Duna-korzón sétálva úgy gondoltam, hogy a Szovjetunió összeomlása utáni Magyarország ragyogó példája volt a demokratikus sikernek. Várom azt a napot, amikor Magyarország ismét az lesz, ami akkor volt.”

A közszolgálati híradás ilyen megcsúfolása után pedig mi mást mondhatnánk – mi is várjuk.