Balavány György bolond

Régen rossz ha egy bíróságnak kell kimondani, hogy a nemzeti hírügynökség hiteles. Az MTI vezetői jobban tennék, ha újságírók perlése helyett a jogos panaszok, kifogások meghallgatásával, kivizsgálásával és átlátható rendezésével állítanák helyre az adófizetők pénzén működtetett intézmény becsületét. Mong Attila írása.

Balavány György bolond. Az MTI hazudik. Orbán Viktor a baltás gyilkosok pártját fogja. A Tokaji Kereskedőház olcsó bora pedig szar.

Utóbbit ki lehet mondani büntetlenül, papírunk is van róla. A magyar bíróságokon rágalmazó állításnak minősült ugyan Uj Péter egyik 2008-as újságcikkének kijelentése a kereskedőház olcsó boráról miszerint “tizennyolc évvel a kommerszek után, magyarok százezrei isszák büszkén, sőt, áhítattal a szart; ez van megetetve (itatva) a sokat szenvedett néppel, és legalább kétszer (vö.: állami vállalat) meg kifizettetve vele, be van magyarázva a legsuttyóbb demagógiával, jobbról és balról is, bőven, hogy ez a nemzeti kincs”, de a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága kimondta, nem lehet ugyanazokat a szabályokat alkalmazni egy magánszemély és egy intézmény jó hírnevével kapcsolatban. Különbséget kell tenni egy személy és egy cég hírnevének megsértése között, mivel az utóbbinak “nincs erkölcsi dimenziója” – hangzott  a verdikt. Vagyis egy céggel, intézménnyel szemben megfogalmazott kritika még akkor is a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik, tehát fokozott védettséget élvez, ha a kijelentés a rágalmazás határait súrolja.

Hasonlóképpen sokkal többet kell tűrniük a közszereplőknek Balavány Györgytől Orbán Viktorig. A miniszterelnökről egy demokráciában kijelenthetem, remélhetőleg a felségsértés vádja nélkül, hogy szerintem a baltás gyilkosok pártját fogja, még akkor is, ha magam is tudom, egyetlen esetből nem igazságos általánosítani. Remélhetőleg azonban a bíróság, Budapesten vagy Strasbourgban értékeli majd a védekezésemet, hogy felháborított az azeri gyilkos kiadatásának ügye. Ugyanígy erősen bízom abban, hogy Balavány György nem perel majd rágalmazásért, illetve ha igen, azzal érvelek majd, hogy szerintem ő közszereplő, nekem pedig szívem joga kijelenteni róla, hogy bolond. Kell ugyanis bizonyos lelkiállapot, nevezzük bolondságnak, ahhoz, hogy valaki a közmédia jelenlegi vezetésével leálljon vitatkozni újságírói függetlenségről, hitelességről, miközben szerintük a közszolgálati újságírónak lojálisnak kell lenni a kormányhoz. (Tényleg csak zárójelben: Woody Allen tanácsolta, hogy soha ne vitatkozz idiótákkal, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a saját fegyvereikkel.)

A lényeg mindabban, amit az előbbiekben elővezettem az, hogy Magyarországon a véleménynyilvánítás szabad. Kimondhatom tehát, hogy szerintem az MTI, az MTVA és a közmédia hírszolgáltatása úgy hiteltelen, ahogyan van. Sőt, Uj Péter szavait kicsit parafrazálva azt is leírhatom, hogy  húsz évvel a kommunizmus vége után, újra pártállami média működik közpénzből. Magyarok millióival etetik/itatják/nézetik meg ezt a szart, ki is fizettetik velük a számlát, a lopással együtt, ami történelmileg beleépült a rendszerbe, legalább kétszer, ráadásul még be is magyarázzák nekik, hogy amit látnak/hallanak az nemzeti kincs. És akkor régi kedvencemet Gazsó L. Ferencet még direkt nem említettem semmilyen formában. Mindezt leírhatom tehát úgy, hogy annak nincs erkölcsi dimenziója.

Balavány György meg fogja nyerni a pert, amit az MTVA vezetése indított ellene. Bakuban már két napja börtönben volna, Budapesten könnyen lehet, hogy elítélik, de gyönyörű strasbourgi eset lesz belőle, kártérítéssel, bevonul a jogtörténetbe.

A probléma azonban ezzel korántsem oldódik meg. Az MTI és a közmédia vezetése jobban tenné, ha nem bíróságokkal mondatná ki, hogy hiteles. Van itt elég jogos panasz, sorolhatjuk őket napestig a Lomnici-retusálástól a tegnap esti produkcióig, amikor forráskritika nélkül tényként kezelték a Magyar Nemzet által kiszivárogtatott, a miniszterelnök által “megerősített”, mint azonban kiderült, abban a formában nem létező IMF-követeléslistát. Az egyszerű hibáktól a tudatosnak tűnő manipulációig van itt sokminden amivel foglalkozni kellene, meghallgatni a panaszokat, kivizsgálni és az adófizető közönség előtt transzparensen rendezni a nyilvánvalóan rendszerszintű problémákat.

A Balavány ellen indított per egy felesleges lépés. Ráadásul rossz irányba.