Gyakran találkozunk olyan újságírókkal, akik pályájuk csúcsán nagyon keresett és termékeny írók, de az általuk alkotott művek (publicisztikák, cikkek, interjúk stb.) szerzői jogi védelméről meglepően hiányos a tudásuk, következésképpen nem is használják ki a szerzőként őket is megillető jogosultságokat. Hasonlóan igaz ez az újságok kiadóira is. Amiről e jogosultak talán a legkevesebb információval bírnak, az a magáncélú másolatkészítésekért kompenzációként őket is megillető reprográfiai díjigény. Ebben a blogbejegyzésben ezt járjuk kicsit körül.
Mi is az a reprográfia?
A szerzői jogi törvény betűje szerint az olyan művek szerzőit és kiadóit, amelyeket fénymásolással vagy más hasonló módon, papíron vagy más hasonló hordozón többszöröznek, a magáncélú másolásra tekintettel megfelelő díjazás illeti meg. Ez az egyetlen mondat pedig valójában felér egy többismeretlenes egyenlettel. Ahhoz, hogy meg tudjuk oldani, tudnunk kell, mi az a fénymásoláshoz hasonló mód, a papírhoz hasonló hordozó, mi az a többszörözés, mit is jelent a magáncélú másolás, és mit kell a megfelelő díjazás alatt érteni.
Kezdjük ott, hogy abban az esetben, ha egy újságíró alkotása az irodalom, a tudomány vagy a művészet területére esik, a szerző egyéniségének jeleit viseli magán, és mindemellett még nem is szolgai másolat, akkor bizony szerzői jogi védelem kiterjed rá. Innentől egy publicistát ugyanúgy megilletnek a szerzői személyhez fűződő jogok (pl. a névfeltüntetéshez való jog, vagy a mű egységének védelméhez fűződő jog), és a szerzői vagyoni jogok (pl. a mű felhasználása, vagy annak engedélyezése és jogdíj igénylése), mint bármely más szerzőt. A kiadók pedig leggyakrabban munkaadóként vehetnek részt a szerzői jogokból fakadó hasznok megszerzésében.
A papíralapú világot alapjaiban rázta meg Gutenberg nyomdája, képzelhetjük, mit okozott a technológiai forradalom által hozott fax, fénymásoló, szkenner, nyomtató és az ezen funkciókat vegyítő számos komplex kütyü. A hétköznapi élet szempontjából elképzelhetetlen mértékű könnyebbséget, de a szerzői jogosultak szempontjából kalózmásolatokat, jogsértő felhasználásokat, és bevételkiesést.
A szak-, és szépirodalmi művek, publicisztikák tömeges méreteket öltő papíralapú másolása, illetve a papírhordozón létező művekről nem anyagi formátumú, digitális másolatok készítése csak a szerző által, vagy az ő engedélyével, jogdíjfizetés ellenében valósulhattak volna meg.
Mi is az a tevékenység, amit végfelhasználóként szabadon végezhetünk?
A technikai fejlődéssel lépést tartó, korszerű szerzői jogi szabályozás érdeke viszont az egyensúlyteremtés és -fenntartás a szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a közönség érdekei között, így az innováció által hozott új társadalmi jelenség, a tömeges papíralapú másolatkészítés magáncélra lassan kialakította saját kivételét, saját szabad felhasználási tényállását, a magáncélú másolatkészítést, mely esetben a felhasználónak nem kell sem közvetlenül, sem közvetetten engedélyt kérnie, illetve közvetlenül jogdíjat fizetnie a jogosultaknak.
Alapvetően a szerzők többszörözési (rögzítési és másolási) vagyoni jogát korlátozza az a felhasználás, amely a szerzői jogi törvény szerint azt az esetet öleli fel, amikor természetes személy magáncélra a műről másolatot készít, anélkül, hogy ez a jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját akár közvetve is szolgálná. Természetesen itt is vannak kivételek, de az irodalmi alkotások nem esnek ezek közé, így az újságírók mint szerzők műveit is másolhatja magáncélra bárki bármikor szabadon. A szerzői jogi rezsim szerencsére nem feledkezett meg a jogosultak érdekeiről sem, így a szabad felhasználás miatt kieső jogdíjat kompenzálandó, bevezette a reprográfiai díjigényt, és jogszabályban sorolta fel a szabály alá vont, reprográfiára alkalmas eszközök körét.
Ha a magáncélra másoló végfelhasználóknak közvetlenül nem kell engedélyt kérniük és jogdíjat fizetniük, akkor kik fizetik a reprográfiai díjigényt, és hogyan?
A reprográfiai díj két összetevőből áll. Egyrészt a másolásra alkalmas készülékek utáni díjból, másrészt pedig az üzemeltetői díjból. Az elsőt a gyártók, külföldön gyártott készülék esetében pedig a vám fizetésére kötelezett személy vagy – ennek hiányában – a készüléket az országba behozó személy és az azt belföldön először forgalomba hozó személy együtt fizeti. A második, üzemeltetői díjat pedig a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltető köteles fizetni.
Mindkét díjat a Magyar Reprográfiai Szövetségnek (MRSZ) mint közös jogkezelő szervezetnek fizetik a gyártók, az importőrök, illetve a forgalmazók, valamint az üzemeltetők, akik a szerzői jogosultak díjigényét áthárítják a szolgáltatásnyújtás során. Ennek megfelelően a díj, amit a kötelezettek fizetnek, nem a valós felhasználásokat tükrözi, csupán egy átalány, ami megfelelő kompenzációt jelent a kieső jogdíjak helyett a jogosultak számára.
Az MRSZ 2018-as díjszabása szerint a készülékek utáni díj a fénymásoló és egyéb másoló berendezések behozatala vagy belföldi gyártása esetén a készülék beszerzési árának, illetve gyártói kibocsátási árának 2%-a, ahogy ennyi a nyomtatók és a multifunkcionális gépek esetén is.
Reprográfiai díjat fizetni köteles üzemeltetőnek számítanak elsősorban, nyilván a copy, illetve printshopok, azok a kiskereskedelmi üzletek és egyéb nyilvánosság számára nyitva álló helyek és intézmények – pl. bíróságok, posták repterek –, amik fő tevékenysége nem a másolás, de van ilyenre alkalmas gépük, valamint a közép- és felsőoktatási intézmények, nyilvános könyvtárak és közművelődési intézmények is kötelesek üzemeltetői díjat fizetni. A díj mértékét itt különböző szempontok határozhatják meg, melyek közül a leghangsúlyosabban a település mérete, illetve a másolatok/nyomatok számának percre vetített száma érvényesül.
Az MRSZ csak ennek a díjigénynek az érvényesítésével foglalkozik, tagjai pedig a legfontosabb reprográfiai jogosultakat képviselő közös jogkezelő egyesületek: az Artisjus – zeneszövegírók, kisjogos irodalmi jogosultak –, a HUNGART – vizuális művészek –, a MASZRE – a szak- és szépirodalmi szerzők és kiadók –, valamint a Repropress – lapkiadók. Az MRSZ által beszedett, felosztható díjigény a tagok egymás közötti megállapodásának eredményeképpen a tagegyesületeket az alábbi arányokban illetik meg: MASZRE 77,7%, HUNGART 13,5%, Repropress 5,8%, Artisjus 3%. Ilyen arányban részesülnek tehát a reprográfia jogosultjai a díjigényből, közös jogkezelő egyesületükön keresztül.
Az újságírók és lapkiadók pedig akkor jutnak a saját részükhöz, ha tagjává válnak vagy a MASZRE, vagy a Repropress nevű közös jogkezelő egyesületnek. Ezen közös jogkezelők feladata az MRSZ-től számukra átadott díjigények felosztása természetes, vagy jogi személy tagjaik között.
A MASZRE tagjai lehetnek természetes személyek – vagyis az újságíróknak e szervezet tagjává kell válniuk –, de jogi személyek – vagyis kiadók – is. A díj megoszlási aránya 60-40% a szerzők javára.
A Repropressnek ezzel szemben kizárólag lapkiadók lehetnek tagjai, a jogosultak között pedig megkülönböztetünk folyóirat- és napilapkiadókat. A reprográfiai díjigény megoszlása a két jogosulti csoport között 28-72% a folyóirat-kiadók javára.
Azokat a díjakat, melyeket e szervezetek három éven belül nem tudnak a jogosultaknak kifizetni, kötelesek az NKA-nak átutalni, hasonlóan az üreshordozó-díjhoz.
Vagyis, ha nem szeretnénk szerzőként, vagy kiadóként, hogy a magáncélú másolatkészítés miatt kieső bevételeinket kompenzáló díjigény végül az NKA-nál landoljon, érdemes minél hamarabb tagsági jogviszonyt kezdeményezni az említett egyesületekben. A tagság díjtalan, viszont, ahogy a közös jogkezelés rendszerében megszokhattuk, e szervezetek tagdíj helyett kezelési költséget vonnak a beszedett jogdíjból önfenntartásuk érdekében. A kezelési költség pedig legfeljebb a felosztható jogdíj 20%-a lehet.
És hogy miért éri meg a taggá válásra elpazarolni egy fél napot?
A MASZRE 275 tagja között a tavalyi évben 112.902.562,- forintot oszthatott fel, míg a Repropress 21 tagja között pedig 11.665.140,- forintot és némi kamatot.