Manipulatív technika: „kontrasztolás”

A Szúrópróbában megvizsgált december 28-i állami hírműsorok manipulatív technikaként a kontraszthatásra építettek: előbb külföldi konfliktusos eseményekről (bűnügyekről) tudósítottak, majd pozitív hazai hírekről tájékoztattak. A műsorra tűzött anyagok azt ábrázolták, hogy a határokon kívül – nem utolsó sorban a migráció eredményeként – félelem és rettegés tapasztalható, Magyarország viszont fejlődik, a kormánynak hála nyugalom és biztonság van, […]

Kampányra kapcsolva

Manipulatív hírsorrend, a kormánypártokat a középpontba állító információ átadás, egyoldalú tájékoztatás. Befolyásolás, sulykolás, a tények elhallgatása, önkényes vágás. A mai magyar közszolgálati jogállású televíziót ezekkel a hiányos mondatokkal lehet jellemezni. Mert az állami televízióból a közszolgálatiság hiányzik. A választási kampány elkezdődött, az állami televízió a legkisebb ügyben a legrövidebb hír erejéig sem tud nem a […]

Szúrópróba 20. – A közmédia híradóinak elemzése

Ünnep után, ünnep előtt is ugyanaz a propaganda-áradat zúdult az állami televízió hírműsoraiból, mint amit a korábbi szúrópróbák során rögzítettünk. A szerkesztés most is követte az eddigi általános gyakorlatot: a műsorra tűzött anyagok azt ábrázolták, hogy a határokon kívül – nem utolsó sorban a migráció eredményeként – félelem és rettegés tapasztalható, Magyarország viszont fejlődik, a […]

Ürügyújságírás

Manipulatív hírsorrend, a tárgyilagosság hiánya, elhallgatott tények, elfogultság, kormánypropaganda – ezt szúrtuk ki a november végi állami híradóban a Szúrópróba vizsgálat során. A tetten érhető manipulatív hírszerkesztési gyakorlatból ezúttal a Jobbik  elleni kormánypropaganda állami hírműsorokban használt eszközeit emeljük ki, valamint egy olyan hírelemet, ahol a pártpolitikai akarat ugyan nem, de a szakmai alkalmatlanság tapintható.     […]

Szúrópróba 19. – A közmédia híradóinak elemzése

Alternatív tények Nemzeti konzultáció, Soros-terv, illegális bevándorlás, kvóták – a migrációs témakör a novemberi szúrópróba alkalmával vizsgált híradókban is jelentős műsoridőt kapott. A november 29-én 18 órakor kezdődött – a sporthírek nélkül számított 22 perces – hírműsor harmadában foglalkoztak ezzel a kérdéssel. A fél nyolcas nagyhíradóban a migrációval kapcsolatos hírek száma emelkedett, az egyharmados műsoridő-arány […]

Teljes kép-telenség

Az októberi Szúrópróba során a tények, és információk közötti önkényes válogatáson, a releváns tények elhallgatásán alapuló félrevezető, manipulatív szerkesztési gyakorlatra találtunk több példát is az állami média október 31-i esti hírműsoraiban. „Soros legszebb álmai” Az Európai Unió menekültpolitikáját tárgyaló hírblokkban – tíz nap alatt immár sokadjára – röviden ismertették az EP állampolgári, jogi, belügyi és […]

Szúrópróba 18. – A közmédia híradóinak elemzése

A kormány audiovizuális hirdetőtáblája Reformációs megemlékezés, migráció és terror, nemzeti konzultáció, gazdasági sikerek és béremelések, a baloldal mélyrepülése – ezek voltak az október utolsó napjának közszolgálati hírműsoraiban a meghatározó témák. A kérdéskörök kibontása azonban meglehetősen egysíkúra sikerült, hiszen a hírek túlnyomó többségénél – a korábbi elemzéseinkben tapasztaltakkal egyezően – ismét csak egyetlen nézőpont érvényesült, a […]

A vizes vb, amit nem is láttunk

Az MTVA szerződései között nincs olyan, amelyik a júliusi hazai rendezésű vizes világbajnoksággal lenne kapcsolatos. Ezt nem mi mondjuk, hanem ők maguk, tehát már eljutottunk oda, hogy az MTVA nem is próbál egy tisztességesen és átláthatóan működő intézménynek látszódni. Urbán Ágnes írása. Nemrégiben blogoltunk arról, hogy az MTVA-tól közérdekű adatigénylés keretében kikértük a júliusi vizes vb-vel […]

A közszolgálatiság paródiája

Magyarország közszolgálati médiaszolgáltatója nem az információszabadság elkötelezett híve. A Duna Médiaszolgáltató csak költségtérítés ellenében volt hajlandó megadni nekünk a műsorgyártásra és műsorbeszerzésre vonatkozó szerződések listáját, és még a NAIH felszólítása ellenére is ragaszkodott a korábban megállapított összeghez. Ráadásul vannak más problémák is a Duna körül. Urbán Ágnes írása. A közszolgálati média ügyeivel meglehetősen sokat foglalkoztunk […]

Szúrópróba 17. – A közmédia híradóinak elemzése

Kormányálláspont „Már megint a kvóták. A kvóták, a kvóták, a kvóták folyamatosan. Nem tudnak szabadulni ettől a gondolattól.” A szöveg a szeptember 27-i esti híradók műsorvezetőjétől származik, aki annyira elképesztőnek találta, hogy az Európai Bizottság egy nappal a 120 ezres kötelező menekültkvóta lejárta után azonnal újabb kvóta javaslattal állt elő a bevándorlók befogadására, hogy mindkét […]

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A sütik fogadása ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás