Az új médiaszabályozással szembeni kritikák meghatározó elemei a médiatartalmi előírások alkalmazási körével, tartalmi bizonytalanságával, valamint a kilátásba helyezett szankciókkal kapcsolatos fenntartások. A tartalomkontrollt érintő második jelentésében is azt vizsgáljuk, hogy a Médiatanács gyakorlatában sikerült-e kiszámítható tartalommal megtölteni a törvényi rendelkezéseket, illetve hogyan alakult a szankcióalkalmazási gyakorlat. A hatósági tevékenységet leíró számszerűsíthető adatok mellett értékeljük a médiahatóságnak a szerkesztést, a műsorgyártást, a tartalomkínálat alakulását befolyásolni képes jogértelmezési tevékenyégét. A jelentésben a jogalkalmazásra fókuszálunk, a joganyag kritikai elemzésre itt csak áttételesen kerül sor.

Az elemzés a 2012 májusa és októbere közötti időszakban hozott és nyilvánosságra került hatósági határozatok vizsgálatára épül, felépítésében, témaköreiben illeszkedik a Mérték első jelentéséhez.

A jelentés szakmai felelőse Nagy Krisztina. A jelentés előkészítésében részt vett Bencsik Márta és Lehóczki Zsófia. További információk a nagy [dot] krisztina [at] mertek [dot] eu címen kérhetők.

A jelentés letölthető itt: tartalomkontroll_2.pdf

A Mérték frekvencia-pályáztatásról szóló első jelentése a 2011 őszéig lezajlott pályázati eljárásokat elemezte. Ebben az időszakban a Médiatanács korábban még nem használt frekvenciák hasznosításáról döntött. A most vizsgált időszakban, 2011 vége és 2012 ősze között az elbírált frekvenciapályázatok túlnyomó többsége (négyötöde) korábban már működő rádiók jogosultságának újrapályáztatásáról szólt.  A vizsgált időszakban a Médiahatóság 59 pályázati eljárásban döntött, ezek közül 20 eljárás eredménytelenül zárult. A mérleg tehát 39 új jogosultság, amely a következő hét évre szólóan biztosít a szereplőknek rádiózási lehetőséget. 

A jelentés szerzője Nagy Krisztina. A jelentéssel kapcsolatban további információk a szerzőtől, a nagy [dot] krisztina [at] mertek [dot] eu címen kérhetők.

A jelentés letölthető itt:frekvencia_palyazatok_2.pdf

A jelentésben feldolgozott pályázatok főbb adatait összefoglaló táblázat letölthető itt: tablazat_frekvencia.pdf

A Mérték Médiaelemző Műhely több kutatásban, különböző módszertanokkal vizsgálta a magyar médiára nehezedő gazdasági és politikai nyomásgyakorlást. Urbán Ágnes hat volt és jelenlegi vállalatvezetővel készített mélyinterjút. A hazai viszonyok között jelentős,  milliárdos árbevételű médiavállalkozások vezetőivel készült interjúk során arra voltunk kíváncsiak, a cégvezetők mennyire érzik és hogyan kezelik a kívülről jövő nyomást.

A jelentést Urbán Ágnes készítette.

A jelentés teljes szövege letölthető itt: mediamenedzser_interjuk.pdf

A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben kialakított médiaszabályozás következményeit, valamint hogy felmérje a szabályozás rendszerszintű megváltoztatásának hazai sajtószabadságra gyakorolt hatását. Kutatásunk során újságírókat és médiamenedzsereket kérdeztünk meg, illetve egy országos reprezentatív minta keretében a lakosság sajtószabadságról alkotott véleményét mértük fel.

A kutatást érintő kérdésekkel kapcsolatban Navratil Szonja (navratil [dot] szonja [at] mertek [dot] eu) áll az érdeklődők rendelkezésére.

A kutatás alapján Nyomáspróbák. Felmérés a sajtószabadságról címmel jelent meg írás a HVG 2012/48. számában.

A teljes tanulmány letölthető itt: sajtoszabadsag_index.pdf

A Mérték Médiaelemző Műhely megbízásából és iránymutatásai alapján a Publicus Intézet 2012. szeptemberében felmérést és elemzést készített sajtómunkatársak körében a 2010-ben elfogadott médiatörvények, valamint a további médiapolitikai döntések végrehajtásának hatásairól. A felmérés keretében médiatulajdonosokat, média-vállalkozások vezetőit, médiavállalkozások menedzsmentjének tagjait és médiavállalkozások sales osztályán dolgozó munkatársakat kérdeztek a Publicus Intézet munkatársai. A sajtószabadság-index részéként készült felmérés célja az volt, hogy feltárjuk a különböző méretű, irányultságú és jellegű médiavállalkozásokban dolgozó menedzserek véleményeit az új médiatörvényekről. A zárt kérdőív kérdéseire összesen 58 médiamunkatárs válaszolt telefonon vagy online.

Az elemzés teljes szövege letölthető innen: mediavallakozasok.pdf

Az elemzés összefoglalása megjelent a Médiapiac 2012. októberi számában.

Oldalak