“A kaposvári tüntetés miatt kellett felmondanom”

Több másik szerkesztőséggel együtt a Mérték is megkapta egy kaposvári újságíró beszámolóját arról, hogy mi történik egy helyi újságban, ha az újságíró valóban végezni akarja a munkáját. A Mérték-blogon a teljes levelet közöljük. Arra is engedélyt kaptunk, hogy közöljük az újságíró nevét: Bogdán Erik írása.

A vidéki hatalom szorításában és egy áldozat a sajtószabadság oltárán

Nagyjából egy évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni a kaposvári KaposvárMost.hu hírportálnál, ahol riporterként és fotósként munkálkodtam, elsősorban kulturális eseményekről számoltam be. Azonban napi szinten kellett közéleti témákkal is foglalkoznom, részben azért is, mert hetente egyszer én vittem az ügyeletet. Azaz én feleltem a hírportál és a hozzátartozó Facebookoldal hírtartalmáért, így rendelkeztem admin jogokkal is mindkét platformon.

Mint a legtöbb vidéki-helyi média a KaposvárMost is kormány közeli hírportál, azonban nem tartozik a Mediaworks birodalomba. Sokkal inkább – vagy ahogy azt a volt főszerkesztőm mondta – Kaposvár és a város lakóinak érdekeit helyezi előtérbe. Ez leginkább úgy kristályosodott ki a mindennapokban, hogy olyan hírt nem oszthattunk vagy írhattunk meg, ami a kormányra, Kaposvárra, a város vezetőségére vagy Szita Károlyra rossz fényt vethetne. Ha mégis becsúszott volna egy ilyen cikk vagy egy hírt később a városvezetés „kényesnek” ítélt meg, akkor jobb esetben jött a telefon és azonnali levetetést követeltek az adott platformról, rosszabbikban pedig a vezetés egyik embere kérdezés vagy kérés nélkül belenyúlt az oldal adminjába, majd törölte a nemkívánatos elemet.

Vidéki, fiatal pályakezdő újságíróként – mint amilyen én is vagyok – nincsen sok lehetősége az embernek: vagy megpróbál elhelyezkedni a helyi, kormánypárti lapoknál vagy megpróbál Budapesten érvényesülni. Azonban az utóbbit nem mindenki teheti meg, ahogy én sem tehettem, így becsatlakoztak a KaposvárMost szerkesztőségébe. Ahol írhattam a helyi kiállításokról, interjúzhattam érdekes emberekkel és dolgozhattam a rádióban, cserébe pedig időnként olyan anyagokat is meg kellett írnom, amik a személyes elveimnek, értékrendemnek ellent mondtak, amelyekhez sokszor nem szívesen adtam a nevemet. Ez a saját magunkkal való szembenállás sok, hozzám hasonló helyzetben lévő újságírónak ismerős lehet, azonban az én türelmem 2018.12.18-án fogyott el.

A december 12-ei rabszolgatörvény megszavazását követő demonstrációk hulláma elért végre Kaposvárra is 18-án. A Momentum, PSZP és Magyar Panda tüntetést szervezett melynek végső állomása a MostMédiacsoport és a KaposTV szerkesztőségének épülete volt. Én pedig úgy gondoltam, hogy a KaposvárMost.hu hírportálnak – ami a MostMédiacsoport tagja, és aminek 30 ezer lájkolója van Facebook-on, Kaposvár lakosságának a fele – kötelessége beszámolnia erről az eseményről. És mivel aznap, kedden, pont én voltam az ügyeletes hírszerkesztő, úgy gondoltam, hogy én vállalnám el ezt a feladatot. Objektívan, pártfoglalás nélkül beszámolnék az eseményről, mint riporter.

Ezt fel is vetettem a főnökömnek reggel, aki nem fogadta túl jól az indítványom, amiből egy elég hangos vita kerekedett, aminek az volt a konklúziója, hogy nem készül beszámoló a demonstrációról, ha készül, akkor csakis azután, miután azt megbeszélték a városvezetéssel, és különben sem adnának egy ilyen fontos és kényes témát egy olyan kezdőnek, mint amilyen én vagyok. Illetve, ha elmegyek erre a tüntetésre, ami szembe megy az újság és a cég álláspontjaival, akkor valószínű, hogy nem kell tovább dolgoznom a szerkesztőségben.

A tüntetés lefolyása után – amiről minden kaposvári sajtóorgánumban készült beszámoló, kivéve a KaposvárMost.hu-n –, és miután a megjelentekkel kibeszéltük az eseményt hazamentem, majd beültem a gép elé, hogy folytassam ügyeletes hírszerkesztői teendőimet, és gyártsam az amúgy jelentéktelen, nem a tüntetésről szóló híreket. Éppen egy nagyatádi ünnepségről írt cikket akartam elmenteni az adminban, mire a szerver ledobott, majd pedig nem engedett visszajelentkezni. Megkérdeztem egy munkatársamat, hogy ez az-e, amire gondolok? És ő megerősítette, hogy igen, a városvezetés – mint később kiderült a főszerkesztőnk beleegyezése nélkül – megvonta tőlem a hozzáférést az oldal felületeihez, mert hátha valami meggondolatlan dolgot csinálnék ma este az oldallal.

Egy pillanatra felejtsük el, hogy a „meggondolatlan dolog” jelen esetben a Kaposváron történt, releváns hír, azaz a tüntetés megírása lett volna, amit akkorra már országos hírportálok is lehoztak, hanem a puszta tény, hogy túl veszélyesnek tartottak engem, és ezt a már gyakorlatilag „halott” hírt, és ezért elvették tőlem az eszközt, amivel a munkámat végeztem. A munkámat, ami jelen esetben az igazság és az információ elhallgatásából állt, kiszolgálva azt a rendszert, ami ellen tüntettem. Ezen az eszméletlen mértékű ellentmondáson, irónián és csalódottságon felbuzdulva pedig másnap bementem a szerkesztőségbe, és felmondtam.

Hogy mi a tanulság? Talán az, hogy a rendszer fél az igazságtól, tényektől és azoktól, akik ezért kiállnak. Olyannyira félnek tőle, hogy egy kihűlt hír miatt is képesek kivenni a tollat egy író kezéből. Egy író kezéből, aki a sajtószabadságért tüntetett, és azért vitatkozott a főszerkesztőjével, hogy a szerkesztőség és az újság, ahol és akikkel egy évet dolgozott, a „jó” oldalra kerüljenek ebben a küzdelemben.

Éppen ezért arra kérek mindenkit, hogy aki ezt elolvassa, az NE támadjon és NE zaklassa a KaposvárMost.hu-t és az ott dolgozókat. Ezt a történetet nem azért írtam meg, hogy őket atrocitás érje, hanem azért, mert az embereknek joga van az igazsághoz, és ahhoz, hogy tudják mi folyik a színfalak mögött, és hogy nincsenek egyedül.