Az Országgyűlés 2010-ben több lépésben teljesen átalakította a médiaszabadság gyakorlásának feltételeit. A médiát szabályozó törvények a nyilvánosság teljes kizárásával, illetve kizárólag egyes piaci érdekcsoportok nem transzparens bevonásával készültek el. A létrejött szabályozási csomag a médiumok indokolatlanul széles körét fenyegeti meglehetősen súlyos szankciókkal, amelyek kiszabására egy példátlanul széles nyomozati jogkörökkel rendelkező, kizárólag a nagyobbik kormánypárt delegáltjaiból álló médiahatóság jogosult, meglehetősen bizonytalan tartalmú médiajogi rendelkezések alapján.

A kialakított intézményrendszer és működési keretek nem alkalmasak sem a sokszínű kereskedelmi műsorszolgáltatás, sem a pártatlan és minőségi közszolgálati
műsorszolgáltatás feltételeinek biztosítására. Jelentős a kockázata annak, hogy az újságírók és a szerkesztőségek folyamatos fenyegetettsége, valamint a kialakuló torz médiapiaci viszonyok egyes álláspontok és információk nyilvánosságból való kiszorulását, illetve adott esetben túlhangsúlyozását eredményezi. Az öncezúra, valamint egyes, politikailag nem semleges vállalkozáscsoportok véleménypiaci erejének aránytalan növekedése akadályozza a demokrácia elveinek megfelelő nyilvánosság működését.

Az elfogadott médiatörvényekkel szembeni legfontosabb kritikák a következők:

• A törvény a szabályozás alá vont médiumok körét indokolatlanul szélesen határozza meg, aminek eredményeként a nyomtatott, illetve a mozgóképet nem tartalmazó online sajtótermékek is a Médiatanács felügyelete alá kerülnek. Olyan jogsértések esetében, amelyek eddig a sértett és a sajtótermék közötti (személyiségvédelem), illetve az ügyészség által kezdeményezett (gyűlöletbeszéd) bírósági jogvitákban voltak orvosolhatók, a törvény szerint hatósági, közigazgatási eszközök alkalmazására is sor kerülhet.
• A hatóság jogkörét a szabályozás meglehetősen bizonytalan tartalmú tényállásaival (ld. közerkölcs, alkotmányos rend), valamint a kiszabható bírságösszegével összevetve megállapítható, hogy az új szabályozás a sajtószabadság súlyos és indokolatlan korlátozása, ami az újságírói és a szerkesztőitevékenységre folyamatos és kiszámíthatatlan fenyegetést jelent. A bírságok összege egyértelműen alkalmas arra, hogy a hatóság egyes sajtótermékek működését ellehetetlenítse.
• A médiahatóság indokolatlanul széles „nyomozati” jogkörökkel rendelkezik, amelyek lehetővé teszik, hogy előzetes bírósági jóváhagyás nélkül a szerkesztőségek és újságírók minden dokumentumát megismerje, lemásolja. Az ún. médiabiztos a széles adatmegismerési jogokat a médiahatóság hatáskörébenem tartozó jogsértések, sőt a jogsértést nem megvalósító érdeksérelmek esetén is gyakorolhatja.
• A Médiatanács az internetes hozzáférés- és tárhely-szolgáltatókat is kötelezheti a jogsértő tartalom továbbításának abbahagyására. Ez különösen a hozzáférésszolgáltatókra ró súlyos terhet, az internet működésével alapvetően nincs összhangban, és technikailag igen könnyen kijátszható.
• A Médiatanács, amely a műsorszolgáltatási jogosultság elosztásán és a műsortartalmi követelmények ellenőrzésén keresztül a teljes médiakínálatra és az egyes műsorszolgáltatók műsorára jelentős, tartalmi befolyást gyakorol, olyan jelölési és választási szabályok alapján jött létre, amelyek lehetővé tették, hogy a testületben kizárólag a nagyobbik kormánypárt jelöltjei vegyen részt. Ezzel a kormány, illetve a parlamenti többség egyoldalú befolyásolási lehetőségre tesz szert a médiarendszer irányításában, és teljes mértékben ellenőrizhetetlenné teszi a médiahatóság működését. Az ellenzék teljes kirekesztése a médiahatóságműködéséből nem kizárólag és nem elsősorban a döntéshozatalból való kiszorulást jelenti, hanem a döntések előkészítésének, indokoltságának figyelemmelkísérését lehetetleníti el.
• A Médiatanács elnökét a miniszterelnök jelöli, és az Országgyűlés kétharmados többséggel választja. Az elnök olyan széles hatáskörökkel rendelkezik, amelyekkel maga is érdemben alakítja a médiarendszert érintő legfontosabb döntéséket. Politikai függetlensége a jelenlegi szabályozási környezetben nem biztosított.
• A műsorszórási célú frekvenciák pályáztatási szabályai a Médiatanács számára lehetővé teszik, hogy az adott médiaszolgáltatási jogosultság (frekvencia) pályáztatását mindaddig ne zárja le, amíg olyan pályázó nem érkezik, amely elnyeri a hatóság tetszését. A hatóság a pályázati eljárást ugyanis bármikor megszüntetheti, ha a „mérlegelése szerinti médiapolitikai szempontok a pályázati eljárás lefolytatásával nem biztosíthatóak”. A pályáztatásiszabályok más pontokon – például az értékelési szempontok szabályozásának elmulasztásával – is a hatóság önkényes jogalkalmazását biztosítják, és teljesjogbizonytalansághoz, a pályázók oldalán pedig átláthatatlan és kiszámíthatatlan eljáráshoz vezetnek.
• A közszolgálatisággal kapcsolatos egyik alapvető probléma az indokolatlan és átláthatatlan szervezeti integráció. Ennek részeként az egyes közszolgálatimédiaszolgáltatók nem csak a vagyonukkal és a munkavállalóikkal való rendelkezés lehetőségét vesztik el, hanem a hírműsor-gyártás centralizációjával éppen az egyik legfontosabb tevékenységükben, a tájékoztatásban korlátozza őket a szabályozás. Az átgondolatlan, nem következetes összevonás a kezdeti időszakban működési zavarokat okoz, és érezhetően torzítja a hírszolgáltatást.
• A közszolgálatisággal kapcsolatos következő súlyos probléma, hogy továbbra sincs olyan dokumentum, amelyből a közszolgálati kötelezettségek egyértelműen meghatározhatók és számonkérhetők. Ennek következménye a finanszírozás átláthatóságának hiánya. A törvény a finanszírozást nem köti konkrét feladatellátáshoz, és a felhasználható összeg mértéke teljesen független az egyes közszolgálati médiaszolgáltatók tényleges terheitől. Az európai közösségi joggal csak az a szabályozás lenne összhangban, ami a közszolgálatiság finanszírozásának összes forrását nem felülről zárt rendszerként, hanem szakmai szempontok alapján kialakítva, a forrásokat az igazolt igényekhez igazítva határozná meg.
• A különböző típusú médiumok közötti összefonódást korlátozó (kereszttulajdonlási) szabályok teljes hiánya hosszabb távon a sokszínű tájékoztatás követelményét sérti. A médiapiaci folyamatok alátámasztják azt a veszélyt, hogy ugyanaz a vállalkozás a maga által képviselt álláspontot számos médium-típuson keresztül – televízióban, rádióban, újságban és online szolgáltatásban – jelenítheti meg. Ez különösen a hazai médiapiaci folyamatokra tekintettel jelent súlyos alkotmányos kockázatot.